Koronavírus: bértámogatásra ennyi pénz jár

A koronavírus-járvány Magyaroszágon is számos munkahelyet sodort veszélybe, egyes szektorok pedig különösen nehéz helyzetbe kerültek. Rajtuk segít az ágazati bértámogatás és a többi állami hozzájárulás.

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások még május 31-éig igényelhetik az ágazati bértámogatás. Az érintettek ráadásul visszamenőleg, akár tavaly novemberig beadhatják a pályázati kérelmet a munkahelyek megtartását szolgáló állami segítségre.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
A hónap végéig még elérhető az ágazati bértámogatás. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Mekkora a támogatás összege?

Az ágazati bértámogatás keretében a bérek 50 százaléka, maximum 251100 forint kapható. Emellett érvényben van a kutatás-fejlesztés-innováció területén dolgozók után igényelhető támogatási forma is, ebben az esetben havi 320 ezer forintot biztosítanak, három hónapig. A vállakozások ezeken felül akár munkahelyeket teremtő támogatást is igényelhetnek. A legnehezebb helyzetben lévő - 25 év alatti és alacsony iskolai végzettségű - munkavállalók alkalmazása esetén öt hónapig, havi 100 ezer forintos támogatás igényelhető.

Mennyi emberen segített eddig?

Koronavírus: fontos dologra figyelmeztet az adóhivatal - kattintson!

Friss információk szerint a koronavírus okozta járvány első hullámában mintegy 260 ezer embernek segítettek a bértámogatási csomaggal. Jelenleg pedig mintegy 200 ezernél járnak, de ez még nem a végső szám, hiszen - mint fentebb említettük - az ágazati bértámogatást ebben a hónapban még lehet igényelni, a vállalkozások munkaerő-támogatása pedig még tartósan kérhető. Ezek alapján tehát azt lehet mondani, hogy eddig mintegy 460 ezren kaptak direkt támogatást. Ezek mellett a Pénzügyminisztérium, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium kezelt beruházásokat támogató forrásokat is - ezek a fejlesztések eredményeként őriztek meg vagy hoztak létre munkahelyeket.


COVID-19: csalók élnek vissza a nehéz helyzettel - olvassa el a részleteket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt a ködfoltok feloszlanak, változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag