Koronavírus: az orvosok töröltetnék az olimpiát

Tokiói orvosok egy szövetsége a tavalyról az idei évre halasztott nyári olimpia lemondására szólította fel levélben Szuga Josihide japán miniszterelnököt.

Amerikai kutatók szerint jóval többen halhattak meg koronavírus-fertőzés következtében, mint ahogy az a hivatalos adatokból kiderül. Részletek itt.

A hatezer szakembert magában foglaló csoport azt írta: a kormánynak és a szervezőbizottságnak arról kell tárgyalnia a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), hogy a játékokat Tokió nem rendezi meg. "A jó döntés az, ha törlünk egy olyan eseményt, amely potenciálisan növelheti a fertőzöttek és a halálesetek számát" - hangsúlyozták az orvosok.

Helyi tüntetők demonstrálnak a tokiói olimpia megrendezése ellen május 17-én
Helyi tüntetők demonstrálnak a tokiói olimpia megrendezése ellen május 17-én. Fotó: Getty Images

A jelenleg is járványügyi vészhelyzet alatt álló Tokióban a kórházak rendkívül leterheltek, a lakosság többsége pedig ellenzi az olimpia idei megrendezését. Japánban az oltási program szintén lassan halad, a 125 milliós országban eddig mindössze az állampolgárok nagyjából egy százaléka kapta meg mindkét vakcinát.


Egyelőre a helyi szervezőbizottság és a NOB is ragaszkodik a nyári játékok megtartásához, amelyet biztonságosnak ígérnek. Az eseményt a koronavírus-járvány miatt halasztották idénre, a megnyitó ünnepség a tervek szerint július 23-án lesz.

Rendkívül súlyos gazdasági hatásai lehetnek a jövőre nézve a koronavírus-pandémiának. A témáról ide kattintva olvashat bővebben.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt a ködfoltok feloszlanak, változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag