Ilyen a COVID-betegek élete gyógyulás után

HáziPatika

Önmagában is rendkívül nehéz élethelyzetet teremt, ha valakinél olyan súlyos tünetekkel jelentkezik a COVID-19, ami miatt kórházi ápolásra szorul. Egy friss amerikai tanulmány szerint ugyanakkor gyakran a gyógyulást követő időszak is számos megpróbáltatást tartogat.

"Ha nem taposunk a fékre azonnal, akkor decemberben a karácsonyi ünneplés helyett nemzeti temetés lesz" - véli a Magyar Orvosi Kamara korábbi elnöke. Részletek itt.

"Eredményeink arra utalnak, hogy a COVID-19 hatásai messze túlmutatnak a kórházakon és az egészségen. A betegség mentális, fizikai és pénzügyi szempontból egyaránt nehéz terhet ró a túlélőkre" - mutatott rá Vineet Chopra, a tanulmány vezető szerzője, a Michigani Egyetem kutatója. Mint azt az intézmény közleménye írja, Chopra és munkatársai összesen 1250 olyan COVID-19-beteg egészségügyi adatait vizsgálták át, akiket a tavasz és a nyár folyamán kezeltek Michigan állam kórházaiban. Ez volt az egyik első amerikai állam, ahol az esetszámok emelkedése kiugró csúcsot ért el a járvány megjelenését követően. Mintegy félezer pácienssel telefonos interjút is készítettek a kutatók 60 nappal a kórházi kezelés lezárulta után. Az érintettek 7 százaléka elhunyt, negyedük pedig újra kórházba került a két hónapos intervallumban.

A gyógyult COVID-betegek gyakran sokáig nem tudnak még visszatérni normális életükhöz

A gyógyult COVID-betegek gyakran sokáig nem tudnak még visszatérni normális életükhöz.

Fotó: Getty Images

Összességében a megkérdezettek közel 40 százaléka fogalmazott úgy, hogy hiába gyógyultak meg, még két hónap elteltével sem tudtak visszatérni a normális életvitelükhöz. Mi több, 12 százalékuk kifejezetten arra panaszkodott, hogy a legalapvetőbb feladatok terén sem képes az önellátásra, vagy legalábbis nem olyan jól, mint a koronavírus-fertőzést megelőzően. A válaszadók 23 százaléka válaszolt úgy, hogy nehézlégzést tapasztal már rövid lépcsőzés hatására is, illetve általában véve harmaduk küzdött tartósan COVID-szerű tünetekkel, beleértve például az ízlés és a szaglás bizonyos fokú levesztését. A résztvevők nagyjából fele mondta azt, hogy a betegség érzelmileg is kihatással volt rájuk, szakember segítségét ugyanakkor csak kevesen kérték emiatt.

Azok közül, akik a betegséget megelőzően aktívan dolgoztak, 40 százalék számolt be arról, hogy nem tudott újra munkába állni. Többségük egészségügyi okokból, az érintettek egy kisebb része pedig azért, mert elvesztette az állását. Azok körülbelül egynegyede pedig, akik visszamentek dolgozni, vagy csökkentett óraszámban, vagy csökkentett feladatvállalással voltak csak képesek ellátni a munkahelyi teendőiket egészségi állapotuk következtében. A megkérdezettek több mint egyharmada tapasztalta úgy, hogy a COVID-19 a pénzügyi helyzetükre is kihatással volt, és közel egytizedük kifejezetten arra panaszkodott, kénytelenek voltak felélni a megtakarításaik zömét.


A vizsgálatba bevont betegek átlagéletkora 62 év volt. A COVID-19 kialakulásakor 14 százalékuk semmilyen krónikus betegségben sem szenvedett, illetve sokan mindössze magas vérnyomással küzdöttek. Az olyan jól ismert rizikófaktorok, mint a cukorbetegség, a szív-érrendszeri betegségek és a vesebetegségek, csupán a páciens körülbelül negyedénél álltak fenn. Mindazonáltal az intenzív osztályos ellátásra szoruló fertőzöttek 63 százaléka életét vesztette vagy még a kórházban, vagy az elbocsátást követő két hónapon belül.

A Michigani Egyetem kutatóinak eredményeit bemutató tanulmány az Annals of Internal Medicine című folyóiratban jelent meg.

A járvány intenzív hazai terjedése miatt tilos karácsonyi vásárokat tartani. Minderről bővebben olvashat társportálunk, a 24.hu cikkében.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +24 °C
Minimum:
+6, +13 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt általában közepesen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag