Így hatnak ránk a vízben lévő mikroműanyagok

Úgy tűnik, csak minimális egészségi kockázatot jelentenek az ivóvízben lévő műanyag mikroszemcsék - áll az Egészségügyi Világszervezet(WHO) jelentésében.

Ahogy a HáziPatika.com is megírta, egy közelmúltban megjelent tanulmány szerint az emberek fejenként átlagosan 50 ezer műanyagrészecskét juttatnak a szervezetükbe a szennyezett ételekkel és italokkal. A mikroműanyag megemésztésének egészségre gyakorolt hatását akkor még nem tudták megbecsülni a kutatók, de azt mondták, vélhetően mérgező anyagok oldódhatnak ki a műanyagdarabkákból.

mikroműanyag, műanyagrészecskék, szennyezett víz, ivóvíz, vízszűrő
A műanyagrészecskék az ivóvízhálózatban is megtalálhatók. Fotó: 123rf

Nem szívódik fel

Azóta azonban elkészült a témával kapcsolatban az első vizsgálat. A WHO arra a következtetésre jutott, hogy a nagyobb szemcsék, valamint a kisebbek többsége is felszívódás nélkül halad át az emberi szervezeten. Hozzátették azonban, hogy az eredmények kevés információn alapulnak, ezért szükség van átfogóbb kutatásra. A kicsi kategóriába sorolt, 5 milliméteresnél kisebb műanyag mikroszemcsék megtalálhatók a folyókban, tavakban, az ivóvízhálózatban és a palackozott vizekben.

Nemcsak a vizeket lepte el a műanyag - részletek itt!

"Lehet, hogy egyszerűen a szűrő méretén múlik, hogy egy vízminta literenként ezer, egy másik viszont csupán egy műanyag mikroszemcsét tartalmaz" - magyarázta Bruce Gordon, a WHO kutatója. Ennek ellenére kijelentette, hogy az eddigi kutatások az emberi egészség szempontjából igen megnyugtatóak. A megfelelő szennyvíztisztítás - amely eltávolítja az ürüléket és a vegyi anyagokat - vélhetően a mikroműanyagok 90 százalékát is kiszűri.


A szervezet ajánlása ezért nem is tartalmazza, hogy az ivóvízben rendszeresen ellenőrizni kell a mikroműanyagok mennyiségét. Ehelyett a szolgáltatók és a szabályhozók vizsgálják az ismert kockázatokat. "Kétmilliárdan isznak fekáliával szennyezett vizet, ami évente egymillió ember halálát okozza. Erre kell figyelni" - hangsúlyozta Gordon. A WHO mindazonáltal súlyos gondnak tartja a műanyagszennyezést, ezért ahol csak lehet, a műanyagtermékek használatának csökkentését, valamint az újrahasznosítási programok tökéletesítését ajánlja.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +27 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a ködfoltok feloszlanak, gyengén felhős, napos idő lesz jellemző.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag