Gyerekeket fertőző vírus tombol

Egyre több gyermek betegszik meg a rotavírus miatt, idén novemberig már ötezren fordultak orvoshoz a jellegzetes panaszokkal. Fontos, hogy ne vegyük félvállról a betegséget.

Idén november végéig már ötezer beteget döntött ágynak a rotavírus az Országos Epidemiológia Központ adatai szerint, és évente körülbelül 7400 fertőzöttet regisztrálnak az országban - írja az MNO. A hasmenéssel, hányással járó járvány általában december-március között tetőzik, és komoly veszélyt jelent a kicsikre, a kórházi kezelést igénylő betegek kétharmada csecsemő és kisgyermek.

A rotavírus-fertőzés híg, vizes hasmenést okozó betegség, amely főleg egy éves kor alattiakra veszélyes. Megelőzéséről, kezeléséről és a lehetséges szövődményeiről az alábbi cikkünkben olvashat bővebben!

Akár életveszélyes állapotot is okozhat

"Nem szabad félvállról venni ezt a betegséget, hiszen hazánkban is évente mintegy 2000 fertőzött szorul sürgősségi vagy kórházi ápolásra, több mint 60 százalékuk 2 éven aluli kisgyermek" - nyilatkozta a lapnak Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Tünetei (hasmenés, hányás, láz) különösen kisgyermekek és csecsemők esetében olyan erősek lehetnek, hogy akár infúziós kezelésre is szükség lehet.

Az óvodáskor végére a kisgyermekek szinte kivétel nélkül átesnek a fertőzésen
Az óvodáskor végére a kisgyermekek szinte kivétel nélkül átesnek a fertőzésen

Legsúlyosabb szövődménye a kiszáradás, amely a 2 év alattiakra kiemelten veszélyes. Ha csökkent mennyiségű vizeletet, szájszárazságot, szédülést, tapasztalunk, a gyermek szokatlanul álmos, nyűgös, mindenképpen érdemes orvoshoz vagy azonnal kórházba vinni - hívta fel a figyelmet Póta György.


Az EU tagállamaiban a rotavírus 3,6 millió megbetegedést okoz évente az 5 év alatti gyerekek korcsoportjában, ebből 700 ezren fordulnak orvoshoz a tünetek miatt. Az óvodáskor végére a kisgyermekek szinte kivétel nélkül átesnek a fertőzésen, függetlenül attól, hogy hol és milyen higiéniai körülmények között élnek. A betegség elleni térítésmentes védekezés egyelőre csak önkormányzati finanszírozású prevenciós programok segítségével érhető el. Ingyenesen biztosítják a vakcinát Jászberényben, Móron, Százhalombattán, Gyöngyösön és Felcsúton - írja a lap.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+7, +13 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban kedden délelőtt a ködfoltok fokozatosan feloszlanak, gyengén felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag