+10° - +26°
Nincs front

Ennyi vírus okozhat világjárványt

A természet védelme nélkül a koronavírus-járványnál is több halálos áldozatot szedhetnek a jövőbeni pandémiák.

Gyakrabban fognak felbukkanni, gyorsabban fognak terjedni és a koronavírus-világjárványnál is több halálos áldozatot fognak szedni a jövőbeni pandémiák, ha határozott intézkedésekkel nem vetnek gátat a természetes környezet megsemmisítésének, amely segíti a vírusok átugrását a vadvilágról az emberre - figyelmeztetnek ENSZ-szakértők csütörtökön közzétett tanulmányukban. A világszervezet Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testülete (IPBES) által a biodiverzitásról és a világjárványokról készített jelentés szerint a trópusi erdők és más gazdag ökoszisztémák védelme érdekében tett lépések segítik lelassítani a klímaváltozást, megvédeni az állat-, madár- és növényfajokat, egyben megelőzhetik a világjárványokat.

A COVID-19 a hatodik világjárvány az 1918-as spanyolnátha óta, és valamennyit az emberi tevékenység idézte elő. Fotó: Getty Images
A COVID-19 a hatodik világjárvány az 1918-as spanyolnátha óta. Fotó: Getty Images

A Peter Daszak zoológus vezette 22 fős szakértői csoport becslése szerint akár 850 ezer olyan vírus is létezhet a természetben, amely képes lehet megfertőzni az embert is, és a világjárványok "egzisztenciális veszélyt" jelentenek az emberiségre. Mint rámutatnak, a COVID-19 a hatodik világjárvány az 1918-as spanyolnátha óta, és valamennyit az emberi tevékenység idézte elő. Ezen tevékenységek között van az erdőirtás, a mezőgazdasági terjeszkedés, a vadállatkereskedelem és -fogyasztás, amelyek révén egyre szorosabb kapcsolatba kerül az ember a vadállatokkal és az általuk hordozott betegségekkel.

Ezt tanulhatjuk a spanyolnátha második hullámából

Az első világháborút követő spanyolnátha három hullámban söpört végig Európán, emberek tízmillióinak életét követelve. A három közül a második hullám volt a legsúlyosabb, néhány tanulságot pedig most, a koronavírus-járvány idején is levonhatunk belőle. Kattintson a részletekért.

A megelőzés századannyiba kerülne, mint a járvány

A megjelenő betegségek - köztük az ebola, a zikavírus és a HIV/AIDS - zoonikusak, azaz állati eredetűek, ami azt jelenti, hogy már azelőtt terjedtek az állatvilágban, hogy átugrottak volna az emberre. A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy minden évben átlagosan öt új betegség bukkan fel az emberekben, amelyekből bármelyik világjárványt okozhat.


A természet állapotáról tavaly közzétett jelentésükben az IPBES kutatói megállapították, hogy a Föld háromnegyedén a talaj súlyosan károsodott az emberi tevékenység miatt. A bolygó szárazföldjeinek egyharmada és édesvizeinek háromnegyede mezőgazdasági művelés alatt áll, és az emberiség erőforrás-felhasználása 80 százalékkal ugrott meg három évtized alatt. A szakértők felhívják a figyelmet arra is, hogy becsléseik szerint a koronavírus-járvány csak júliusig mintegy 8-16 billió dollárjába kerülhetett a világgazdaságnak, és csak az Egyesült Államokban ez 16 billió dollárra emelkedhet a következő év végére. Egy világjárvány megelőzése századannyiba kerül, mint a vele való megbirkózás - hangsúlyozzák a jelentésben.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +26 °C
Minimum:
+10, +16 °C

Hazánkban kedden délelőtt fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de néhol még kisebb eső előfordul.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag