+7° - +22°
Kettős front

Elképesztő, mennyi étel kerül a kukába

A világon előállított élelmiszerek körülbelül 14 százaléka elvész, még mielőtt kereskedelmi forgalomba kerülne - hívta fel a figyelmet a veszteségre az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Hogyan csökkenthetjük az ételpazarlást? A válaszért kattintson ide!

A szervezet szerint ennek a jelentős veszteségnek a visszaszorítása serkentené a globális gazdasági növekedést és termelékenységet, de segítene az éhezés elleni küzdelemben és az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésében is. "Gyakran gondolkodom azon, hogyan engedhetjük meg, hogy élelmiszert dobjunk ki, amikor naponta továbbra is 820 millió ember éhezik a világban" - fogalmazott Csü Tung-jü, a FAO főigazgatója.

élelmiszer-hulladék, élelmiszer-veszteség, élelmiszer-pazarlás, élelmiszer-felesleg
Sok élelmiszer már a boltok polcaira sem kerül. Fotó: iStock

Hulladék vagy veszteség?

A FAO különbséget tesz az élelmiszer-veszteség és az élelmiszer-hulladék között. Az előbbi a szervezet meghatározása szerint a betakarítás vagy szállítás közben elveszett élelmiszer, az utóbbi pedig abból keletkezik, hogy a boltok vagy a fogyasztók kidobják az ételeket.

Miközben elég világos és indokolt célkitűzés az élelmiszer-veszteség és -hulladék mennyiségének csökkentése, ennek elérése nem egyszerű, és teljes megszűntetése talán nem is reális. Példaként azt hozták fel, hogy a műanyag csomagolás segít megőrizni az ételek frissességét, ugyanakkor a műanyag használata a környezetszennyezés miatt nem kívánatos.

"Néha van értelme a műanyag használatának, de ez mindig a helyzettől függ. Meg kell találni az egyensúlyt" - magyarázta Andre Cattaneo, a FAO szakértője.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+13, +22 °C
Minimum:
+7, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt nyugat, délnyugat felől növekedni, vastagodni kezd a felhőzet, de legfeljebb délen lehet helyenként eső.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag