Baktérium, amely ellenségünk lehet

A gyomor- és nyombélfekélyeket okozó Helicobacter pylori baktérium kiirtására különféle tervek születtek. Kínában például már vakcinát is előállítottak ennek érdekében.Néhányan szakértő azonban rámutatott, hogy a mikroba kifejezetten pozitív tulajdonságokat is hordoz.

A Helicobacter pylori baktérium ismét az orvosok érdeklődésének fókuszába került, miután az év elején az osztrák Alpokban negyedszázada felfedezett, Ötzi névre keresztelt, 5300 éves gleccsermúmiában is rábukkantak. A kórokozóval kapcsolatos forradalmi áttörés Barry Marshall ausztrál gasztroenterológus nevéhez köthető, aki még 1983-ban, egy brüsszeli kongresszuson jelentette be szenzációszámba menő felismerését, miszerint a gyomor-, illetve nyombélfekélyek kialakulásáért nem a stressz, a töméntelen kávé és az étkezési szokások, hanem egy baktérium a felelős - írja a hvg.hu.

Helicobacter pyliri
A Helicobacter pylori a világ legelterjedtebb kórokozója. Meglehetünk-e nélküle?

Az ominózus baktérium a nyombélfekélyek több mint 90 százalékát és a gyomorfekélyek közel kétharmadát okozta, az általa fertőzött személyek pedig négyszeres eséllyel kaptak gyomorrákot is. A helyzet a kezeléseknek köszönhetően változott, de a Föld lakosságának több mint a fele még ma is fertőzöttnek tekinthető - ám a baktérium csupán a populáció mintegy egyhatodánál okoz fekélybetegségeket. A legfrissebb becslések szerint a fejlett ipari országokban az 50 év feletti lakosság hozzávetőleg minden második tagja fertőzött, ugyanakkor a fejlődő világban a 20-30 év közöttiek mintegy négyötöde magában hordozza az észrevétlenül megtelepedő Helicobacter pylorit.

Néhány kutatóban azonban felmerült, szabad-e kizárólag károsnak tekinteni egy olyan baktériumot, amely az evolúció során végig szimbiózisban élt az emberrel. A kórokozó több mint ötszáz törzsének tanulmányozása után a német Max Planck Intézet tudósai 2007-ben a Nature-ben tették közzé, hogy a baktériumot a Homo sapiens már 58 ezer évvel ezelőtt magában hordozta, és Afrikából kiindulva terjesztette el a világban. Úgy gondolták ezért, hogy korántsem csupán súlyos betegségeket előidéző kórokozóként kellene rá tekinteni, inkább egy, a gyomorban és a belekben megtelepedő "lakótársként".

A jótékony hatásokat összegezni kívánó kutatásnak az amerikai Martin Blaser, a New York-i orvostudományi egyetem Humán Mikrobiom-programjának igazgatója adott lökést "Meg nem értett mikróbák (Missing Microbes) című könyvével - mondta el a HVG-nek Sabine Kienesberger, a grazi egyetem molekuláris biológus kutatója, aki az amerikai tudós csapatában fél éven át figyelte a Helicobacter pylori-fertőzés hatásait egerek tüdejében, gyomrában és beleiben. Blasernek szemet szúrt, hogy miközben évtizedeken át pusztították a baktériumot, emelkedett az asztmás megbetegedések és bizonyos nyelőcsőpanaszok száma. Úgy gondolta, hogy ez aligha lehet a véletlen műve.


Nemcsak az amerikai-osztrák team, hanem a Zürichi Egyetem szakértői is igyekeztek megdönteni a "rossz Helicobacter pylori" dogmát. Újszülött egereket fertőztek meg a baktériummal, és azt tapasztalták, hogy a fertőzés segíti az asztmát elnyomó, az immunrendszer túlműködését fékező, azautoimmun betegségekkialakulását pedig akadályozó T-limfociták elszaporodását. Az ismert volt, hogy a különös alakú kórokozó az ostorainak segítségével hatol át a gyomor nyákrétegén, és annak nyálkahártyájában telepszik meg, de az a kutatókat is meglepte, hogy onnan kiindulva befolyásolni tudta a tüdőben zajló allergiás reakciókat és ily módon megakadályozni azasztmakialakulását. Megfigyelték továbbá, hogy a Helicobacter képes megváltoztatni a bélflóra mikroorganizmusainak összetételét is, ami ugyancsak stimulálhatja az immunrendszert. De befolyásolja a hormonháztartást is, fokozza ugyanis az "éhséghormon", a ghrelin koncentrációját, amelynek túlzott termelődése javítja az étvágyat.

A világ lakosságának közel fele Helicobacter pylorival fertőzött, így ez a legelterjedtebb kórokozó. Ez a baktérium felelős a krónikus gyomorhurut-betegségek és a fekélyek nagy részéért. Részletek! 

Egy feltételnek azonban teljesülnie kell mindehhez. A baktériumot az egereknek nem sokkal a születésük után már a gyomrukban kell hordozniuk, ebben a stádiumban ugyanis azimmunrendszermég toleráns a veszélyes kórokozókkal szemben. Ilyenkor még nem az a legfontosabb, hogy a szervezet védekező immunválaszt adjon, ellenség és barát megkülönböztetése nincs napirenden. Hasonló lehet a helyzet az embernél is - hangsúlyozzák a kutatók. És ez magyarázhatja azt is, hogy a Helicobactert hordozó személyek 80 százalékának egész életében tudomása sincs a benne megbúvó baktériumról. Ha viszont afertőzéscsak későbbi életkorban következik be, az immunrendszer már próbálja védeni magát a betolakodóval szemben. És ebből adódnak a problémák.

Forrás: HVG.hu

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +16 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban szerdán délelőtt tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, elszórtan eső, zápor is kialakul.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag