A hegesedést így előzhetjük meg

HáziPatika

Az elsősorban esztétikai szempontból problémát okozó hegek nem feltétlenül szükséges következményei a sérüléseknek. Megelőzhetőek, csak ehhez be kell tartani néhány sebkezelési szabályt.

A sebgyógyulás fázisai

A sebek keletkezését követően a bőr azonnal önregenerálódási folyamatba kezd. A vérzés csillapodása után fehérvérvérsejteket juttat a kitágult ereken keresztül a sebbe, amik feladata, hogy kitisztítsák a sérülést, illetve eltávolítsák az elhalt bőrt és a kórokozókat. Ezt követően megkezdődik az új szövetek kialakítása, amelyek megakadályozhatják a seb kiszáradását és a sejtelhalást. A gyógyulás utolsó szakaszában, azaz a sebzáródás során azonban a bőr teljes regenerálódása nem tökéletes.

Hegesedési folyamat

Szinte mindannyiunk testén van valamilyen sebhely. Vajon normális a heg tartós visszamaradása? Vagy azt jelenti, hogy a seb nem megfelelően gyógyult, és küzdenünk kell ellene? Korábbi cikkünkből kiderül - kattintson ide!

Mivel a szervezet nem képes pontosan helyreállítani a sérült szöveteket, ezért helyette nagyobb mennyiségű kollagénnel pótolja és zárja össze a bőrt. A kialakuló hegben azonban nem lesz tökéletes a vérkeringés, ami gyakran rugalmatlanságot és egyenetlenségeket eredményez. Lehet kiálló, bemélyedő, ráadásul a színe is eltérhet az eredetitől. A hegesedési folyamat egyénenként is eltérő lehet: függ a sérülés keletkezésének helyétől, mélységétől és típusától, de számítanak a genetikai adottságok, az életkor és a bőr típusa, illetve pigmentációja is. Az, hogy a hegesedés halványan gyógyul, vagy mély - esetleg maradandó - sebhelyet hagy maga után, nagyban függ a sérülés ellátásától és a sebkezelés módjától is.

Bepanthen, sebkezelés, hegesedés
A hegesedés megelőzhető, ehhez viszont be kell tartani néhány sebkezelési szabályt. Fotó: Getty Images

Hegképződés ellen: nedves sebgyógyítás

Sokáig tévesen terjedt el, hogy a fedetlenül hagyott bőr hamarabb gyógyul, azonban ennek épp az ellenkezője igaz. A különböző horzsolt, vágott, zúzott éségési sérülésekis kétszer olyan gyorsan regenerálódnak nedves környezetben, mintha megkezdődne a - fedetlen sebeknél minden esetben kialakuló - varosodás. Bár a var befedi a bőrt, hogy helyreállítsa a mikroorganizmusokkal szembeni védőgátat, de ezzel nagyban lelassítja a gyógyulási folyamatot is, és jelentősen megnöveli a hegesedés veszélyét.

A megoldás a nedves sebgyógyítás, amelynek lényege a bőr optimális regenerálódásához biztosított környezet fenntartása az intenzívebb szövetképződés érdekében. Nedves sebgyógyulás esetén javul a sejtek anyagcseréje, vitamin- és egyéb és tápanyagokkal való ellátottsága, és gyorsul a sebtisztulás is. Ráadásul megfelelő környezetben a hőmérséklet is optimálisabb, ami szintén hozzájárul a sejtek osztódásához.

Intelligens hidrogélek

A seb megfelelő gyógyulásához tehát kellően nedves, savas, alacsony pH-értékű környezetre van szükség. Ennek megteremtéséhez érdemes intelligens hidrogéleket alkalmazni. Ezek nagy mennyiségű vizet tartalmaznak, amit szabályozottan képesek megkötni vagy a környezetükbe leadni. Hidratálással megakadályozzák a seb kiszáradását, ugyanakkor a nedvedző sebek felesleges nedvességét megkötik. A seb ideális nedvességtartalma megelőzi a varosodást és a bőr berepedezését, biztosítja a bőr optimális regenerálódását és megakadályozza a hegesedést.

Az intelligens hidrogélek védőréteget is képeznek a seben, így a felülfertőződés kockázatát is csökkentik. A sebek alapos megtisztítása után kíméletesen alkalmazhatóak, hiszen nincs csípő, irritáló hatásuk sem.


Fontos azonban az is, hogy mindig a seb nagyságának és formájának megfelelő, jó minőségű, minden oldalán tökéletesen záródó kötözőszert - például ragtapaszt - használjunk, aminek rendszeres cseréjére nagy figyelmet kell fordítani. Ha a kötszer sérül, piszkos lesz vagy átázik - a vizes kötszer nem egyenlő a nedves sebkezeléssel -, akkor azonnal cseréljük ki, hiszen megnő afertőzésveszélye, ami késlelteti a sebgyógyulási folyamatot és megnöveli a hegesedés esélyét.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
+2, +9 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a kevés felhő mellett alapvetően napos idő lesz, a ködfoltok is feloszlanak.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag