A Balaton-parton sem vehetjük le a maszkot

A húsvéti hosszú hétvégén várhatóan sokan látogatnak majd a Balatonra, ezért az önkormányzatok a rendőrség és a polgárőrség segítségét kérték annak érdekében, hogy mindenki betartsa a járványügyi előírásokat.

Az allergia ellen is védhet a maszk - részletek itt.

A négynapos húsvéti hétvégén nagy vendégforgalomra számítanak a Balatonnál, az önkormányzatok többsége a rendőrség és a helyi polgárőrség közreműködését kéri a járványügyi rendelkezések betartatására - közölte az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke. Lombár Gábor elmondta, már eddig is nagyobb volt a vendégforgalom a tavasszal szokásosnál a Balatonnál, húsvétra pedig a nyári forgalomhoz hasonlóra számítanak. "Nagy szeretettel várunk mindenkit, hiszen természetes, hogy aki csak teheti, az ország egyik legszebb részén szeretné tölteni a húsvétot, de kérjük, vegyék figyelembe, hogy a térségben is sok a fertőzött. A helyi egészségügyi ellátórendszer nagyon leterhelt, és a boltok, részben kinyitó büfék, lángososok sincsenek ilyenkor még felkészülve ekkora forgalomra" - fogalmazott.

koronavírus COVID-19 Balaton húsvét maszk maszkviselés
Fontos, hogy a húsvéti hétvégén is betartsuk a járványügyi előírásokat! Fotó: Getty Images

A szövetség elnöke kérte az üdülőrégióba látogatókat, hogy saját maguk és a térség lakossága érdekében is tartsák be szigorúan a járványügyi előírásokat, "hiszen a pandémia legkritikusabb napjait éljük". Arra is felhívta a figyelmet, hogy a hétvégén a gyógyszertárak ügyeleti rendszerben működnek a régióban, így nem lesz minden településen elérhető patika. Sok helyen zajlik továbbá a strandok felújítása, így a tópart érintett részei munkaterületnek számítanak, ahol nem javasolt tartózkodni, és az illemhelyek sincsenek nyitva - mondta Lombár Gábor.

Nem lehet enni a köztéri padokon

Lombár Gábor beszélt arról is, hogy a nyitva levő vagy hétvégére kinyitó vendéglátóegységeknél is csak elvitelre rendelhető étel, amelyet nem szabad a közeli közterületi padokon elfogyasztani. Hat balatoni település - Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonrendes, Nemesgulács és Szigliget - közös közleményt adott ki, ebben a polgármesterek együttesen kérték fel a helyi polgárőrséget, hogy segítsék a hatóság munkáját, ellenőrizzék a településeiken a járványügyi szabályok betartását.


Figyelmeztettek arra, hogy a maszkviselés lakott területen valamennyi utcán, közterületen kötelező a Balatonnál is. A másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot kell tartani, és az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben van este 8 óra és reggel 5 óra között. "Kérünk mindenkit - a településeken élőket, ingatlantulajdonosokat, vendégeket, látogatókat, kirándulókat - a szabályok betartására, saját és honfitársaink egészségének védelmében!"

A hazai idősotthonokban már 80 százalék körüli az átoltottság, a koronavírus elleni célzott immunizálás hatása pedig már most látványos. A témáról bővebben ide kattintva olvashat korábbi cikkünkben. 

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+15, +20 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt kezdetben erősebben, majd változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag