Koronavírus: mennyire kockázatos most egy utazás?

HáziPatika

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a koronavírus-járvány második hullámának kirobbanása a tavaly nyári turizmus számlájára írható, ezért idén nagyobb óvatosságra intenek mindenkit a szakértők. Ennek ellenére az utazási kedv kifejezetten megnőtt az utóbbi időszakban.

Jó ötlet járvány idején színházba menni? Kattintson ide a válaszért!

A biztonsági és higiénés intézkedéseknek, valamint az egyre növekvő átoltottságnak köszönhetően egyre több országban javult jelentősen a koronavírus-helyzet, ezzel együtt pedig az utazási kedv is látványos növekedésnek indult. A WHO ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az országoknak tanulniuk kellene a tavaly nyári tapasztalatokból, ugyanis vélhetően az utazások is hozzájárultak ahhoz, hogy kezdetét vegye a második hullám, amely az elsőnél is súlyosabbnak bizonyult.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Vajon mennyire kockázatos most egy utazás? Fotó: Getty Images

Az utazási irodák nem aggódnak ennyire

A hazai utazási irodák azonban nem értenek egyet a WHO aggodalmaival - számolt be róla az Infostart. Bár az ilyen és hasonló negatív hírek nincsenek túl jó hatással a turizmusra, ennek ellenére kifejezetten nőtt az utazási kedv az elmúlt időszakban - nyilatkozta Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője az InfoRádiónak. Emlékeztetett, hogy továbbra is számtalan korlátozás van érvényben az utazásokkal kapcsolatban, amelyek a koronavírus-járvány féken tartását szolgálják.


Ilyen szigorra számíthatunk

A repülések alkalmával például még mindig nagyon komoly előírások vannak, és ezeket szigorúan betartják, illetve betartatják mindenhol. Emellett a szállások és a kulturális helyszínek érdekét is szolgálja a megfelelő óvintézkedések fenntartása. Sok helyen tehát továbbra is kötelező a maszk és a távolságtartás, de a rendszeres fertőtlenítésre és az érintésmentes megoldásokra is kiemelt figyelmet fordítanak az új típusú koronavírus esetleges terjedésének megakadályozása érdekében.

Koronavírus: vajon mennyire biztonságos a tömeges meccsnézés? Nincs egyetértés a kérdésben. Olvassa el a részleteket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
+2, +9 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a kevés felhő mellett alapvetően napos idő lesz, a ködfoltok is feloszlanak.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag