Tények, melyeket nem tudtunk az ikrekről

Az ikerszülések manapság gyakoribbak, de még mindig viszonylag ritkának számítanak. Az alábbiakat érdemes tudni az ikerterhességről, illetve az ikrekről.

Egyre többen vannak

Az 1980-as évek óta az ikerterhességek-, illetve szülések száma folyamatosan emelkedik. Szakértők szerint a jelenség oka elsősorban a mesterséges megtermékenyítési technológiák fejlődésében keresendő.

Az idősebb korban szülő nőknek gyakrabban lesznek ikrei

Kutatások szerint minél idősebb korban esik teherbe egy nő, annál nagyobb az esélye arra, hogy ikrei szülessenek, még akkor is, ha nem mesterséges, hanem természetes úton történik a fogantatás. Szakértők szerint ennek evolúciós okai lehetnek.

Rendkívül hasznos, ha az embernek ikertestvére van, és nem csak azért, mert biztosan akad valaki, akivel közösen tudja ünnepelni a születésnapját. Egy friss kutatás szerint az ikrek tovább élnek, mint a többség. Hogy ennek mi lehet az oka, arról az alábbi cikkünkben írtunk!

Az ikrek és az ikreket szülő nők tovább élnek

Egy 2016-os amerikai kutatás eredményei szerint az egypetéjű ikrek tovább élnek, mint a kétpetéjűek, és valamennyi iker általában tovább él, mint az olyan emberek, akik "egykeként" látták meg a napvilágot. A Utah Egyetem 2011-ben végzett kutatása pedig arra az eredményre jutott, hogy az ikrek édesanyjai is tovább élnek az olyan anyáknál, akik egyszerre csak egy babát hoztak világra.

A tükörikrek még az anyajegyeik alapján is egymás tükörképei
A tükörikrek még az anyajegyeik alapján is egymás tükörképei

Többfajta iker van, mint gondolnánk

Az egypetéjű és kétpetéjű ikrek fogalmát mindenki ismeri, de léteznek például tükörikrek is, akiknek ugyanolyan anyajegyeik lehetnek a testük két oldalán. Az ikrek akár 24 nap különbséggel is foganhatnak, illetve születhetnek. Ez olyankor történik, amikor egy nő ovulációja során nem egy, hanem két petesejt érik meg, de nem egyszerre termékenyülnek meg. Az ilyesmi azonban rendkívül ritka.

Létezik genetikai hajlam az ikerszülésre

Általában feltételezik, hogy az ikerszülési hajlam öröklődő, de erre csak a kétpetéjű ikrek esetében találtak bizonyítékot. Két génvariáns létezik, az egyik 18, a másik 9 százalékkal növeli az ikerterhesség esélyét. Az olyan nőknek, akikben mindkét génvariáns megvan, 29 százalékkal nagyobb az esélyük az ikerszülésre.


Az ikrek között több a balkezes

Ötből egy iker balkezes egy 1996-os belga kutatás szerint - az ikrek között a balkezesség tehát dupla olyan gyakori, mint azok között, akik "egykeként" születtek.

Forrás: health.com

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
+2, +9 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a kevés felhő mellett alapvetően napos idő lesz, a ködfoltok is feloszlanak.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag