+10° - +26°
Nincs front

Már csak így árulhatnak elektromos autókat

Július 1-jétől az új típusú hibrid és elektromos autókat kizárólag hanggenerátorral felszerelve lehet forgalomba hozni az Európai Unió tagállamaiban - hívta fel a figyelmet az EY üzleti tanácsadó.

Meglepő állítás az elektromos autóról - kattintson!

Az Európai Parlament még 2014 tavaszán fogadta el és adta ki a hanggenerátorok felszerelésével kapcsolatos rendeletet. A júliusi határidő az új típusnak számító, vagyis az új EK típusjóváhagyási számmal rendelkező hibrid és tisztán elektromos járműveket érinti. A rendelet célja, hogy a szinte zajtalan járműveket könnyebben észrevegyék a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők. Így az elektromos járművek biztonságosabb résztvevői lesznek a közlekedésnek, ezzel együtt pedig az elfogadottságuk is növekedik majd.

A cél, hogy könnyebben észrevehessük a szinte hangtalan autókat.
A cél, hogy könnyebben észrevehessük a szinte hangtalan autókat. Fotó: iStock

A magyar autósok szívesen váltanának

Az EY megbízásából készült felmérésből az is kiderült, hogy a magyarok csaknem kétharmada szívesen váltana elektromos- vagy tölthető hibrid autóra egy kedvező ajánlat esetén. Majdnem minden tizedik válaszadó a költségektől függetlenül is azt tervezi, hogy ilyen típusú gépjárművet vesz a jövőben. A megkérdezettek többségét azonban az autók ára és az egy töltéssel megtehető túl rövid távolság tántorítja el a váltástól.


Az önvezető autókkal kapcsolatban már nem ennyire elfogadóak a magyar autósok. A felmérés résztvevőinek harmada biztos abban, hogy 15 éven belül elterjednek ezek a járművek, de többségük soha nem gondolkodna el ilyen autó vásárlásán.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +26 °C
Minimum:
+10, +16 °C

Hazánkban kedden délelőtt fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de néhol még kisebb eső előfordul.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag