+17° - +39°
Nincs front

Lepárolták a halál illatát

Belga kutatók egy csoportja azt állítja, hogy sikerült izolálniuk az oszlásnak induló emberi testre jellemző szagmolekulát, azaz lepárolták a halál illatát. A rothadó emberi maradványokból nyert szaganyagtól azt remélik, hogy segít a keresőkutyáknak rátalálni a holttestekre.

Elien Rosier azonosította az általa "a halál illatának" nevezett kémiai vegyületet, amelytől azt reméli, hogy hasznára lesz a rendőrségnek a holttesteket kereső kutyák kiképzéséhez. A Leuveni Egyetem csapata emberi szerveket és szövetmintákat helyezett el üvegtárolókban úgy, hogy levegőt engedett bejutni az edényekbe. Sertésekből, egerekből, nyulakból, békákból és madarakból származó mintákkal ugyanezt az eljárást követték. A szövetségi rendőrség holttestkereső kutyáinak aztán bemutatták a különböző gázokat.
Elien Rosier közölte: "a mintában a bomlás hat hónapja alatt 452 különböző vegyületet tudtunk azonosítani. Ezek között azokat a vegyületeket kerestük, amelyek csak az emberekre jellemzőek. Végül sikerült azonosítani nyolc vegyület olyan kombinációját, amely specifikus volt emberi és sertés maradványokra."

Ez történik a testünkkel a halálunk után

Mennyire igaz a mondás: "porból lettünk, és porrá leszünk"? Most egy rövid videó segítségével megtudhatja, mi történik a testünkkel halálunk után. Kattintson!

Jelenleg disznóhúst használnak a kutyák betanítására, mert a kémiai hasonlóság nagyon nagy az emberi maradványokkal. Ha találnak további néhány vegyületet, amelyek csak az emberre jellemzőek, úgy a szakemberek szerint valószínűleg hatékonyabb lehet a rendőrkutyák kiképzése.

A holttestekből áradó vegyületek ismeretével hatékonyabb lehet a rendőrkutyák kiképzése

A holttestekből áradó vegyületek ismeretével hatékonyabb lehet a rendőrkutyák kiképzése

Eva Cuypers, az egyetem törvényszéki toxikológusa elmondta: "ezt a koktélt, amelyet itt a laboratóriumban állítottuk elő, odaadtuk kutyás csapatoknak a rendőrségen, hogy kiderítsük, az állatok vajon reagálnak-e rá. És igen, felismerték a keverékekben, hogy az emberi lebomló anyag."

Jan Tytgat az egyetgem toxikológia professzora kifejtette: "ezzel a tudással a korábbiaknál sokkal jobban kiképezhetők a holttestkereső kutyák. Ugyanakkor ezt a tudást fel lehet használni egy hordozható eszközben is, amely helyettesítheti a kutyákat, s szoftveres analízissel azonosíthatja a keresett szagot."

A csapat azt tervezi, hogy a laboratórium után a terepmunkát végeznek, s eltemetett holttestek szaganyagait gyűjtik be, mert az a végső cél, hogy értékes időt takarítsanak meg a rendőrségnek az úgynevezett "hamis pozitív" eredmények kiszűrésével.

Forrás: Scientific American
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+34, +39 °C
Minimum:
+17, +22 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában derült, gyengén felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag