Ezért leszünk szomjasabbak a sörtől

A víz a földi élet legfőbb építőeleme, amely az emberi szervezet alapvető működéséhez is elengedhetetlen. Mennyit veszítünk naponta, mennyit kell pótolni, és miért van, hogy bizonyos folyadékoktól csak még szomjasabbak leszünk? Március 22-e a víz világnapja.

Az élet alapját képezi a víz, amely nélkül a ma ismert növény- és állatvilág nem létezhetne. A víz alapeleme az emberi szervezetnek is, testünk közel hatvan százalékát alkotja. Számtalan élettani folyamatban vesz részt: eljuttatja a sejtekhez a nélkülözhetetlen tápanyagokat és az oxigént, a vizelet által segít kiöblíteni a felgyülemlett salakanyagot, hormonok, enzimek termelésében játszik szerepet, és a test hőmérsékletét is szabályozza. Tüdőnk kilencven, vérünk nyolcvan százalékát alkotja. Március 22-e a víz világnapja, ennek kapcsán összegyűjtöttünk néhány érdekességet a földi élet legfontosabb vegyületéről.

Testünk körülbelül 60 százaléka víz, úgyhogy évszaktól függetlenül nagyon fontos, hogy hidratáljuk magunkat. Az alábbi cikkünkben öt fontos tévhitet gyűjtöttünk össze a vízivással kapcsolatban!

Mennyi vizet veszítünk naponta?

Egy átlagos, nem túl forró és megterhelő napon is közel két és fél liter víz távozik a szervezetünkből. A legtöbb a vizelettel: az egészséges ember átlagos napi vizeletmennyisége nagyjából másfél liter, emellett széklettel további 1-2 deciliter víz távozik belőlünk. Folyamatos, összesen 2-3 deciliter vízveszteséggel jár a légzés. Bőrön át, izzadással pedig egy szélsőségektől mentes napon körülbelül fél litertől szabadulunk meg. Ez egy nem különösebben forró, átlagos fizikai aktivitással járó, egészséges nap mérlege: hőség, nehéz fizikai munka, intenzív testedzés, valamint - különösen hasmenéssel, lázzal járó - betegség esetén jelentősen, akár további literekkel fokozódhat a vízveszteség.

Mikor kezd kiszáradni szervezetünk?

A szervezet szomjúságérzettel jelzi, hogy folyadékpótlásra van szüksége. Ha úgy érezzük, hogy szomjasak vagyunk, akkor még csupán testünk vízkészleteinek körülbelül egy százalékát éltük fel - ez is jól mutatja, milyen fontos és nélkülözhetetlen feladatot lát el bennünk ez a vegyület. A dehidratáció, vagyis a kiszáradás fáradtsághoz, a szellemi és testi teljesítmény romlásához, illetve rosszulléthez vezet - ha pedig ezen a ponton sem jut a szervezet folyadékhoz, annak súlyos, hosszan elhúzódóan pedig végzetes következményei lehetnek.

Intenzívebb testmozgást követően megnő a szervezet folyadékigénye is
Intenzívebb testmozgást követően megnő a szervezet folyadékigénye is

Mennyi folyadékra van szükségünk?

Úgy, ahogy tápanyag-szükségletünk, vízszükségletünk is számos tényezőtől függ: életkortól, testtömegtől, egészségi állapottól, időjárástól, illetve fizikai igénybevételtől. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság ajánlása alapján közepes hőmérsékletnél és mérsékelt fizikai aktivitásnál egy felnőtt nőnek 2 liter, a férfiaknak 2,5 liter vízre van szükségük, míg a 4-13 éves gyermekeknek 1,6-2,1 liternyi mennyiségre életkoruktól függően - írja honlapján a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ). Folyadékot persze nem csupán ivással, de étkezéssel is juttathatunk a szervezetünkbe: folyadékbevitelünk 20-30 százaléka ilyen módon történik.

A sörtől csak szomjasabbak leszünk

Nyári kánikulában jól eshet egy korsó hideg sör, a szomjunk oltásához azonban nem ez az ital ideális. A sörben lévő alkohol ugyanis vízhajtó hatású, ami azt jelenti, hogy a szervezetet nagyobb mennyiségű vizelet kiválasztására sarkallja. Évszázadokkal korábban az emberek gyakrabban használtak sört és bort szomjoltónak, mint vizet, a ma ismert tisztítási módszerek előtt ugyanis komoly betegségek alakulhattak ki a szennyezett víz fogyasztása miatt, míg a főzés és a hozzáadott alkohol megölte a benne lévő baktériumokat. Az akkori sörök viszont sokkal gyengébbek voltak a ma ismerteknél, alkoholtartalmuk sok esetben nem érte el az egy százalékot sem, ezért bódító hatásuk nem érvényesült akkor sem, ha literszámra fogyasztották.


Napjainkban a sörök sokkal erősebbek: a boltok polcain 4-5 százalék körüli termékekkel találkozhatunk, de az erősebb italok akár 8-9 százalékosak is lehetnek. Ha egy átlagos sörből 2 dl-t fogyasztunk, körülbelül 3,2 deciliter víz ürül ki a szervezetünkből, vagyis 1,2 dl dehidratáltságot okozunk vele, azaz folyadékpótlás szempontjából még a sör is "deficites", a nagyobb alkoholtartalmú italokról nem is beszélve. Ugyanez a hatás jelentkezik koffeintartalmú italok fogyasztásakor - nem véletlenül szolgálnak fel a kávézókban egy pohár vizet is a feketénk mellé.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+9, +17 °C
Minimum:
+4, +11 °C

Hazánkban pénteken délelőtt kezdetben itt-ott rövid időre kisüthet a nap, de aztán mindenhol beborul az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag