Egészségesebb, aki többet tanul

HáziPatika

Egy átfogó külföldi tanulmány szerint a magasabb iskolai végzettséghez nagyobb eséllyel társul jobb egészség.

Átfogó kutatást végeztek négy brit egyetem kutatói. Kétszázezer ember adatait, valamint egymillió ember génállományát vizsgálták meg, és ezeket vetették össze az oktatásban töltött évekkel. Megnézték többek között az alanyok testtömegindexét (BMI) és vérnyomásértékeit, valamint feljegyezték, hogy dohányoznak-e, illetve érte-e már őket szívroham vagy stroke.

diploma, képzettség, egészségi állapot, tanulás, fizetés, magánegészségügy, várható élettartam,
Az anyagi helyzet is nagyban befolyásolja az egészséget. Fotó: 123rf

Meglepő eredmények

Régóta terjeng egy furcsa elmélet a várható élettartamot befolyásoló tényezőkről. A feltételezés szerint a felnőttek egészsége nemcsak anyagi helyzetüktől, hanem szüleik képzettségi szintjétől is függ. Most úgy tűnik, az elképzelés igaznak bizonyult. A részleteket itt olvashatja el!

A kutatók végül arra a következtetésre jutottak, hogy az egyetemet végzők kisebb valószínűséggel kapnak szívrohamot vagy stroke-ot, mert összességében véve egészségesebbek. Átlagosan 3,6 továbbtanulásra szánt évnek már érezhető hatása van az egészségre nézve: akik ennyivel többet tanulnak, azoknak alacsonyabb a testtömegindexük és a vérnyomásuk, így esetükben jóval kisebb a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri problémák, valamint a szélütés kockázata.


Az anyagi helyzet is számít

A kutatók szerint az egyetemet végzett emberek jobb egészségügyi állapotához az is hozzájárulhat, hogy a diplomások bármilyen probléma esetén előbb keresik fel orvosukat, mint a kevésbé képzett társaik. Emellett a képzettebb munkavállalók fizetése is magasabb lehet, ezáltal megengedhetik maguknak, hogy magánrendelésre, magánkórházba menjenek, ha szükséges.

Forrás: dailymail.co.uk

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +16 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban szerdán délelőtt tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, elszórtan eső, zápor is kialakul.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag