Dobja el olvasószemüvegét!

Az éleslátás minden életkorban egyaránt fontos, ennek lehetőségét adja meg az országban jelenleg elérhető legmodernebb technológia, melynek öszönhetően minden korosztály számára létezik lézeres dioptriakorrekciós megoldás.

A társadalom széles rétegeit érintő rövidlátás problémáját már évek óta kezelik sikeresen lézerrel. Azonban a középkorúakat és az idősebbeket érintő ún. öregszeműségre sokáig nem volt ilyen megoldás, és mintegy 4,5 millió embert érint ez a kérdés hazánkban.

45-50 éves korunk körül a szemünkben lévő természetes szemlencse jelentősen veszít rugalmasságából és emiatt az idő múlásával egyre homályosabban látunk. Ezért nem tudjuk elolvasni az újságokat, étlapokat, a kijelzők kisebb betűit. Eddig az olvasószemüveg volt erre a problémára az egyetlen megoldás. Ma azonban már hazánkban is elérhető a valódi lézeres megoldás, és az új lézeres kezelésnek köszönhetően már az 50 év felettieknek sem kell kompromisszumot kötniük többé.

Jó tudni!

A szem alkalmazkodó képessége szükséges ahhoz, hogy a közeli tárgyakat is élesen lássuk. A fiatalkori szem esetében ez 12-16 dioptria, az évek számának növekedésével azonban ez a szám 10 évente 2,5 dioptriával csökken. 55 éves korunkra teljesen elveszítjük ezt a képességünket, így alakul ki az öregszeműség (presbyopia).



Az Optimum Látásjavító Lézerközpont Európa első 5 intézete között kezdte el az öregszeműség excimer lézeres kezelését, a Supracor eljárást. Az eddigi eredmények kiválóak, a kezelésen átesett páciensek mindegyike élesen lát, semmilyen utólagos komplikáció nem lépett fel.

"A lebenyes lézeres beavatkozások teljesen fájdalommentesek, és csak néhány percet vesznek igénybe. A lézeres látásjavítás megfelelő szaktudás és technikai feltételek mellett teljesen biztonságos és eredményes" - mondta el Dr. Palotás Csilla szemész orvos.

Az ország legmodernebb lézerét és az éleslátás helyét választotta Vastag Tamás X-Faktoros előadó és Végvári Ádám a Neoton énekese is. Mindkettőjüknek fontos volt, hogy egy nagy tapasztalatokkal rendelkező helyen vessék alá magukat a kezelésnek.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+16, +25 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban pénteken délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég, többfelé várható eső, zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag