A lassú választ gyakran hazugságnak hisszük

Már egy 2 másodperces vonakodás is elegendő, hogy ne őszintének hasson a válasz.

A lassú választ gyakran hazugságnak hisszük - állapította meg egy francia kutatás. Eszerint azokat, akik viszonylag lassabban válaszolnak egy-egy kérdésre, nagyobb valószínűséggel hiszi hazugnak a környezetük. A szakértők eredményeiket a Journal of Personality and Social Psychology című tudományos lapban mutatták be.

A kihallgatásoknál is jelentősége lehet

A tudósok szerint a jelenség ismeretének a rendőrségi kihallgatások vagy a bírósági eljárások során is döntő jelentősége lehet. "Az emberek őszinteségének felmérése a szociális interakciók mindenütt jelenvaló és fontos része. Kutatásunk kimutatta, hogy a reakció gyorsasága fontos kiindulópont, amely alapján következtetéseket vonhatunk le mások őszinteségére vonatkozóan" - mondta Ignazio Ziano, a Grenoble École de Management pszichológusa, a tanulmány vezető szerzője.


Így vizsgálták az embereket

A hazugság így hat a testünkre

Hazudni nem szép dolog, ezt már a kisgyerekeknek is megtanítják. De nemcsak erkölcsi okokból érdemes minél kevesebbet füllenteni, hanem egészségünk érdekében is. Részletek itt.

Ziano és Deming Wang pszichológus, a szingapúri James Cook Egyetem munkatársa egy sor kísérletet végzett el több mint 7500 amerikai, brit és francia résztvevővel. Hangrészleteket hallgattak meg, videókat néztek meg, vagy jelentést olvastak egy személyről, aki egy egyszerű kérdésre válaszol - például, hogy ízlik-e a barátja által sütött sütemény, vagy, hogy ő lopta-e el a pénzt a munkahelyén. Minden jelenetben változott a válaszadás reakcióideje, a résztvevők pedig egy skálán értékelték a válaszadó őszinteségét. Mind a 14 kísérletben kevésbé őszintének tartották azokat a válaszokat, amelyek vonakodva érkeztek, függetlenül a kérdéstől. Már egy 2 másodperces vonakodás is elegendő, hogy ne őszintének hasson a válasz.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +16 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban szerdán délelőtt tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, elszórtan eső, zápor is kialakul.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag