+3° - +10°
Kettős front

Így kell szabályosan beteget jelenteni

A munkavállaló betegsége egyfelől személyes ügy, másrészt viszont üzleti és jogi probléma is. Ezért mindhárom szempont figyelembevételével kell kezelni. A súrlódások megelőzése érdekében fontos tudni, hogy mi a szabályos eljárás.

Még nem is olyan régen - nyilvánvalóan a gazdasági válság hatásai miatt - a magyarok nagyon féltek munkahelyük elvesztésétől. Ez a helyzet mára jelentősen megváltozott, és az egészségügy állapota miatt aggódnak a legtöbben. Ezt mutatja az Ipsos piackutató cég globális felmérése, amely szerint 10-ből 7 magyar néz aggodalommal az egészségügyi ellátásokra.

Ez a helyzet hatással van arra is, hogy honfitársaink, ha betegnek érzik magukat, hogyan viselkednek. Amíg korábban alig mertek betegszabadságra menni, mert féltek, hogy amíg nem járnak be a munkahelyükre, esetleg mással pótolják vagy megbízhatatlannak bélyegzik őket, ma attól tartanak inkább, hogy nem kapnak jó egészségügyi ellátást.

Magunknak kell fizetnünk a kezelésünket abban az esetben, ha jet-skizés vagy sárkányrepülés közben sérültünk meg, illetve az alkohol vagy kábítószer-használat miatti detoxikálást sem állja a TB. Alábbi cikkünkben összeszedtük a gyógykezeléseket és vizsgálatokat, amelyeket nem finanszíroz az egészségkassza.

A helyzetet bonyolítja, hogy a magasabb jövedelműeknek nem igazán éri meg táppénzre menniük, mert az ellátás napi összege nem haladhatja meg az aktuális minimálbér duplájának harmincad részét, ami 2019-ben 9933 Ft. A betegség első két hetére pedig - amikor még a betegszabadság van érvényben - a munkáltató csak a távolléti díj 70 százalékát köteles kifizetni. Ha valaki nem tudná egyébként sem kivenni teljes évi szabadságát, akkor jobban jár, ha betegsége idején használja el a napjait. 

A Profession.hu felmérése világított rá, hogy nagyon sokan kényszerülnek betegen is dolgozni, mert elvárják tőlük, vagy nincs, aki helyettesítse őket. Így aztán nem csoda, ha a táppénzes napok száma esik. Ilyen helyzetben viszont a munkavállalók azt várnák, hogy jobb egészségügyi ellátást kapjanak, és gyorsan gyógyítsák meg őket. Ebben pedig az egészségügyi ellátórendszer leromlott állapotát látva nem feltétlenül bíznak, így aggodalmuk egyre nagyobb.

Így kell beteget jelenteni

Ha valaki ezek után mégis beteget jelentene, akkor a következőképpen tegye. Egyrészt a betegnek meg kell gyógyulnia, és jobb, ha otthon marad ennek érdekében. Ez azért is fontos, hogy adott esetben ne fertőzze meg a kollégáit. Másrészt a munkaadónak el kell látnia a feladatát, teljesítenie kell szerződéses kötelezettségeit, vagy a piac igényeinek megfelelő működést kell produkálnia. A munkavállalónak ezt meg kell értenie, ha beteg, akkor is. Ezért bejelentési kötelezettséggel tartozik.

Nem elég megüzenni egy kollégával, hogy nem megy dolgozni. Minél előbb orvosi igazolással kell bizonyítania a betegségét. Az orvos visszamenőleg legfeljebb öt napra adhat igazolást, azaz időben el kell menni rendelésre, vagy ki kell hívni a háziorvost. (Különleges esetben az igazolás fél évre visszamenőleg is kiállítható.) Az is fontos, hogy a megfelelő személynek kell bejelenteni a távollétet. Ezt a személyt, a munkahelyi elöljárót a köznyelv főnökként jelöli meg, akinek személyéről a munkavállalót a munkahelyére való felvételekor írásban kell tájékoztatni. A főnök személyének változását szintén közölni kell a munkavállalóval.

Nem elég csak megüzenni, hogy betegek vagyunk, igazolnunk is kell
Nem elég csak megüzenni, hogy betegek vagyunk

Jogilag ezt azt jelenti, hogy a bejelentést úgy kell megtenni, hogy lehetővé tegye a munkáltatónak kötelezettségei teljesítését. Egyszerű helyzet, amelyet pár példán át könnyű átlátni. Ha a munkavállaló az ügyfélszolgálaton dolgozik, képtelenség, hogy az ügyfeleknek senki se válaszoljon, mert éppen beteg, akinek fel kellene vennie a telefont. Helyettesíteni kell, méghozzá azonnal. De ugyanez a helyzet egy kereskedéssel is, ahol (ha csak lehet) nem szabad kiakasztani a "Betegség miatt zárva" táblát. És esküvő sem maradhat el amiatt, mert az anyakönyvvezető megbetegedett.

Azonnali értesítés nem mindig lehetséges. Ha valakit súlyos baleset ér, vagy annyira rosszul van, hogy képtelen rá, akkor elképzelhető, hogy a bejelentés csak egy későbbi időpontban történik meg, de ekkor is az első lehetséges alkalommal meg kell tenni. Bizonyos esetekben nem is a munkavállaló veszi fel a kapcsolatot a cégével, ettől függetlenül a munkaadó a tájékoztatást (például a család részéről) tudomásul veheti, és intézkedhet.

Igazolt hiányzás?

A bejelentésnek egyértelműnek kell lennie. Azaz nincs ebben a körben semmi olyasmi, amit úgy ismerünk, hogy "ráutaló magatartás". Attól még nem történik meg a bejelentés, ha valaki előző nap szipog, és azt mondja a munkahelyi elöljárójának: "Főnök, ha nem javulok holnapig, az nem lesz így jó!" Közölni kell, hogy beteg, és nem jön dolgozni. Továbbá, hogy az orvos "kiírta", és hogy mikor megy kontrollra. Ez azért fontos, mert amíg az orvos nem dönt a keresőképtelenségről, addig a munkáltató nem köteles elfogadni a hiányzást igazoltnak.


Ha a munkavállaló rosszul érezte magát, de az orvos szerint dolgozhat, akkor a hiányzás megítéléséről a munkaadó dönt. Elfogadhatja gondos eljárásnak, és igazolhatja a hiányzást. Dönthet úgy, hogy az orvos meglátogatása indokolt volt, de ezt a munkavállaló a saját kockázatára tette, és emiatt fizetett vagy fizetés nélküli szabadságon töltött napon hiányzott. De nem kell, hogy belátó legyen: tekintheti az esetet igazolatlan hiányzásnak is. Ezért érdemes már azt is előre közölni a főnökkel, ha valaki munkaidőben orvoshoz megy. Ha tartósabb keresőképtelenséget okozó betegség alakul ki, akkor az orvostól legalább kéthetente igazolást kell kérni.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+5, +10 °C
Minimum:
+3, +8 °C

Hazánkban hétfon délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, szórványosan várható további eső, zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag