+10° - +26°
Nincs front

Tovább támogatják a diplomázó kismamákat

Kétéves korig jár majd a diplomás gyed a jövő év kezdetétől, a bővítéssel átlagosan 1,3 millió forinttal több marad a jogosult családoknál.

A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed, és az összege is nő minden képzéstípusban részt vevő számára. Az eddig a gyermek születésétől egyéves koráig járó juttatás 2018-tól a gyermek kétéves koráig jár majd a felsőoktatás magyar nyelvű képzésén, nappali tagozatán már legalább két félévet eltöltött női hallgatóknak - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. A diplomás gyed akkor is igénybe vehető, ha a gyermek születését megelőző két éven belül volt a két aktív félév, és a gyermek a jogviszony fennállása alatt született, és akkor is, ha a jogviszony megszűnte után egy éven belül.

Januártól a minimálbér emelésével együtt nőtt a családtámogatások, illetve a családi adókedvezmények megigényelhető összege is. Az alábbi cikkünkben összefoglaltuk, hogy mennyivel!

1,3 millió forintot jelent családonként

Emellett, mivel jövőre nő a minimálbér és a garantált bérminimum összege, a képzéstípustól függően ezek 70 százalékában megállapított diplomás gyed összege is nő - folytatta. A felsőfokú alapképzésben, a felsőfokú szakképzésben, a felsőoktatási szakképzésben vagy a szakirányú továbbképzésben résztvevőknek 89 200-ról 96 600 forintra, míg a mesterképzésben, az egységes osztatlan vagy a doktori képzésben résztvevőknek 112 ezerről 126 350 forintra emelkedik.

A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed
A jövő évtől egy évvel meghosszabbodik a diplomás gyed

A diplomás gyed bővítésével összességében átlagosan 1,3 millió forinttal több marad a jogosult családoknál - mondta az államtitkár, hozzátéve: így jövőre még jobban tudják támogatni azokat az édesanyákat, akik felsőoktatási tanulmányaik ideje alatt, vagy közvetlenül azután szeretnének családot alapítani. Novák Katalin elmondta: a változások mindenkire érvényesek, aki 2018. január 1-jén jogosult a diplomás gyedre, illetve aki azután válik jogosulttá rá. A 2014-ben a gyed extra egyik elemeként - a gyed és munka, illetve a testvérgyed mellett - bevezetett diplomás gyed egyre népszerűbb, az elmúlt három évben kétszeresére emelkedett az igénybe vevők száma, így az mostanra megközelíti az ezret - mondta.


Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +26 °C
Minimum:
+10, +16 °C

Hazánkban kedden délelőtt fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de néhol még kisebb eső előfordul.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag