Ma este szuperhold: befolyásolják-e egészségünket a holdfázisok?

Kiss Éva

A hold változásait gyakran figyeljük, okoljuk, ha rosszul alszunk, de örülünk, ha a fázisokhoz igazodik menstruációs ciklusunk. Mítoszok, megfigyelések a mai szuperhold kapcsán.

A mai estén az idei legfényesebb és legnagyobb holdtöltét figyelhetjük meg. A szuperholdnak is nevezett jelenség legutóbb 2011 márciusában volt megfigyelhető. Akkor következik be, amikor az égitest pályáján a legközelebb kerül bolygónkhoz. A tudósok szerint a szuperhold ellenére sem kell tartani rendkívüli eseményektől: a Hold és a Föld közötti távolság kis változásai ugyanis nem elegendők ahhoz, hogy földrengést, vagy extrém árapály jelenséget váltsanak ki. A holdfázisokkal kapcsolatos egyéb megfigyelésekről azonban érdemes e jelenség kapcsán szót ejtenünk.

Holdfázisok

Szokott Ön éjszakánként az égre nézni, és meg tudná mondani kapásból, melyik fázisban tart éppen a Hold? Legtöbben zavarba jönnénk egy ilyen kérdésre. A nagyvárosok mesterséges éjszakai világossága, a fényszennyezés valóban nemigen teszi lehetővé a csillagászati megfigyeléseket, de a Hold azért még a belvárosokból is jól látható. A holdciklus négy fázisát különböztetjük meg. Az "újhold" idején az égitest éppen a Nap és a Föld közé áll, így a Földről nézve elsötétül. A következő szakasz a "növekvő hold" ideje, amikor a Hold egy D-betűt formál, "dagad". A "telihold" idején teljesnek, kereknek látjuk a Föld égi kísérőjét. Végül a Hold újra fogyatkozni kezd, ebben a "fogyó hold"; fázisban egy C-betűhöz hasonlít, "csökken".

Babona? Megfigyelés?

Az emberek évezredek óta aggodalommal figyelték a természet, benne saját testük változásait, keresték az okokat, összefüggéseket például a betegségek jelentkezése és a csillagászati, az időjárási, a légköri változások között. Így például a népi orvoslás a Hold ciklusa és az egyes testi-lelki állapotokban bekövetkező változások között ok-okozati kapcsolatot feltételezett. Bár a nyugati, modern orvostudomány ezeket az összefüggéseket elveti, és kutatásokkal sem sikerült igazolni, a köztudatban ma is szilárdan tartja magát a hiedelem, hogy a Hold vonzása, sugárzása, a látható holdciklus egyes szakaszai bizony, hatással lehetnek egészségünkre is.

Segítő vagy ártó hatások

Azzal régóta tisztában van az emberiség, hogy a Hold vonzása gravitációs hatást gyakorol a Föld óceánjaira, rendszeres időközönként hatalmas víztömegeket képes megmozgatni, és ennek a mozgásnak az intenzitása összefüggést mutat a holdfázisokkal is: teleholdkor például magasabb dagályra számíthatnak. E hatás ismeretében feltételezik évezredek óta, hogy ha a Hold ilyen erőt tud kifejteni, akkor az emberi szervezet, az idegrendszer finom működését is befolyásolni tudja, és hogy a testi-lelki állapotunkra gyakorolt hatás is függ az aktuális holdfázisoktól. A népi hiedelmek, a hagyományos orvoslás az újholdnak pozitív élettani hatásokat tulajdonít: ezek szerint a fizikai és szellemi teljesítmények ilyenkor nőnek, ez az időszak ideális időpontja lehet a méregtelenítő, gyógyító folyamatok elkezdésének. Egy héttel később, a növő hold ideje azonban épp ellenkezőleg, inkább az energiagyűjtés, a tárolás, a gyarapodás ideje, így például nem kedvez sem a fogyókúrának, sem a tisztulásnak, egyes hiedelmek szerint a műtét utáni sebgyógyulásnak sem.

A teliholdhoz kapcsolódik a legtöbb babonás hiedelem, ezt az időszakot általában negatív hatásúnak tartják, annak ellenére, hogy a vélekedések szerint az emberi teljesítőképesség ekkor éri el a csúcspontot. A telihold időszakáról úgy tartják, hogy "felborzolja" az érzékeny idegrendszert, kiegyensúlyozatlanná teszi az érzelmi életet, több az alvászavar, ekkor megszaporodnak a viták, az erőszakos cselekmények, felerősödik a depresszió, gyakoribb az öngyilkosság. Ezeket a feltételezéseket azonban a tudomány és a statisztika nem igazolta. Feltételezik azt is, hogy a női ciklus menete is összefügg a Hold változásaival, a telihold "meghozza" vagy erősebbé teszi a menstruációs vérzést. A negyedik, utolsó fázis, a fogyó hold hetének pozitív hatást tulajdonítanak: ez az idő (legalábbis az alternatív, illetve a hagyományos gyógyítók szerint) kedvez a tisztulásnak, gyógyulásnak, méregtelenítő folyamatoknak, fogyókúrának.

Nyitva maradt kérdések

Több kutatás is zajlott az utóbbi évtizedekben ezekkel a holdhoz fűződő élettani-egészségi hiedelmekkel kapcsolatban. Orvosok, biológusok, statisztikusok, természettudósok vizsgálták, van-e tapasztalati alapja ezeknek a sok évszázad óta a népi gyógyászatba ivódott összefüggéseknek: például növeli-e az agresszivitást a telihold, vagy befolyásolja-e a vérzékenységet, a női ciklust vagy éppen a fogyókúra, netán a sebgyógyulás eredményességét a Hold aktuális fázisa. Táplálkozástudományi szakemberek tagadják, hogy az anyagcsere, a táplálékbevitel és a tápanyag-hasznosítás bármelyik területére hatással lennének a Hold változásai. Így csak öncsalás arra hivatkozni, hogy egy-egy fogyókúra kudarcát a Hold kedvezőtlen állása okozta volna... A kutatók a statisztikákat megvizsgálva nem találtak összefüggést az erőszakos cselekmények gyakorisága és a telihold ideje között sem, sem a mások elleni, sem az önagresszió nem szaporodik meg ezekben a hetekben.

Nem ilyen egyértelmű a vizsgálatok eredménye a női ciklus, az alvászavarok, illetve az ideg- és kedélyállapot esetében. Ezeken a területeken bizonyos összefüggést a kutatók is lehetségesnek tartanak a holdfázisok és a testi-lelki állapotunk között. Azok a nők, akiknek a menstruációs ciklusát nem befolyásolja valamilyen hormontartalmú gyógyszer (például fogamzásgátló), nemegyszer tapasztalják, hogy ciklusuk megegyezik a hold fázisaival: a vérzés az újholddal együtt érkezik. Ez azonban puszta véletlen is lehet, hiszen a női ciklus és a holdhónap időtartama nagyjából egybeesik. Ahogy például kutyáinkon is megfigyelhetjük, hogy zavarja őket a telihold fénye, úgy az emberi érzékeny idegrendszerre is hatással lehet: egyes megfigyelések szerint többen kevésbé pihentető, felületesebb alvásról számolnak be telihold idején, nyugtalanabbnak, ingerlékenyebbnek érzik magukat.

Egy kis privát "biokronológia"

A sok évszázados vitát eldönteni nem tudjuk. Laikusként legfeljebb megfigyelhetjük, hogy saját szervezetünkre van-e hatással ez a titokzatos égitest, és ha igen, egyfajta "asztrológiai placebóként" kihasználhatjuk pozitív időszakait, és még jobban vigyázhatunk magunkra azokban a hetekben, amikor negatív hatást feltételezünk. Az biztos, hogy a természet felé nyitottság, illetve az önmagunk iránti nagyobb figyelem, az önvizsgálat, no meg a holdfényes éjszakákon tett, szemlélődő séta jót fog tenni testi és lelki egészségünknek egyaránt.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag