+12° - +31°
Nincs front

Kettészakad az ország időjárása

HáziPatika

Mára hidegfront érte el térségünket, amely nemcsak lehűlést, de esőt is hozott magával. A keleti tájékon egész hétvégén borongós időre kell készülni, de nyugaton reménykedhetünk a napsütésben.

Péntek délelőttig többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, ekkor főként a Dunától keletre és a Dél-Dunántúlon lehet gyenge-közepes intenzitású eső - tájékoztat az Országos Meteorológiai Szolgálat. Délután északnyugat felől a Dunántúlon felszakadozik, gomolyosodik a felhőzet, ott egyre inkább csak elszórtan lehet zápor, esetleg zivatar. A Dunától keletre viszont még ekkor is borult marad az ég és eshet az eső, északkeleten az ég is döröghet. Az északias szél több helyen megélénkül, napközben a nyugati megyékben meg is erősödik. Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 24 fok között alakul.

Késő estére 14, 17 fok közé hűl le a levegő. Az éjszaka folyamán pedig a Dunától keletre és északon továbbra is borongós idő várható, főképp az Alföldön hajnaltájt kiadós esőre kell számítani, bár a területi eloszlása nagyon bizonytalan. A Dunántúl nagyobb részén viszont szakadozott lesz a felhőzet, és az este megszűnő záporok után száraz idő valószínű. Az északias szél helyenként élénk marad. A hőmérséklet késő este 14 és 17, hajnalban 11 és 16 fok között alakul.

A keleti országrészben egész hétvégén szükségünk lesz az esernyőre. Fotó: Getty Images
A keleti országrészben egész hétvégén szükségünk lesz az esernyőre. Fotó: Getty Images

Hűvös, esős lesz a hétvége is

Szombaton a Dunántúlon és a középső tájakon a néhány órás napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, szórványosan záporok, zivatarok alakulnak ki. Keletebbre haladva ugyanakkor egyre zártabb, vastagabb lesz a felhőtakaró, és a keleti határvidéken tartós eső is előfordulhat. Főként a Dunántúlon sok helyütt erős, zivatarok környezetében viharos széllökések kísérhetik az északi, északnyugati szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható.

Vasárnap már valamivel barátságosabb arcát mutatja majd az időjárás: a több-kevesebb napsütés mellett közepesen és erősen felhős időszakok, illetve területek egyaránt lehetnek. Szórványosan alakulnak ki záporok, zivatarok. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, ugyanakkor zivatarban átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között várható.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+26, +31 °C
Minimum:
+12, +17 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a napsütést legfeljebb fátyolfelhők szűrik, gyorsan melegszik a levegő.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag