Durva lehűlés jön

HáziPatika

Mind a mai napon, mind pedig a hétvégén folytatódik az évszakhoz képest szokatlan meleg, bizonyos helyeken akár 26 fokot is mutathatnak a hőmérők. Hétfőtől azonban megkezdődik a lehűlés.

Pénteken délelőtt a dunántúli ködfoltok is lassan feloszlanak, ezt követően országszerte derült, napos, csapadékmentes idő lesz - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Dunántúlon északira, északnyugatira fordul és megélénkül a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között valószínű. Késő estére általában 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.

Ilyen idő lesz hétvégén

Szombaton elsősorban a Dunántúlon és az északi tájakon a kiterjedtebb ködtakaró egy része néhol tartósan megmaradhat, másutt viszont napközben nagyrészt feloszlik, és naposra fordul az idő. Az ország nagy részén mérsékelt marad a légmozgás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között alakul, a tartósan ködös, borús tájakon viszont több fokkal hidegebb lesz.

Durva lehűlés jön
A napokban durva lehűlés jön. Fotó: iStock

Vasárnap éjszaka többfelé köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik, amelynek egy része tartósan megmaradhat, másutt viszont feloszlását napos idő követi.  A délnyugatira forduló szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 11 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos tájakon 20 és 24 fok között valószínű, a tartósan ködös, felhős területeken több fokkal ez alatt marad. 

Nagyot változik az időjárás

Hétfőn azonban már kezdi éreztetni velünk az időjárás, hogy lassan belépünk a novemberbe. Az éjszaka képződő köd napközben feloszlik, miközben észak felől erősen megnövekszik a felhőzet. Elsősorban az északi megyékben helyenként már eső, záporeső is előfordulhat. Megélénkül, néhol megerősödik az északira, északnyugatira, forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 11 között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 22 fok között alakul.  Kedden többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Az északi szél élénk, néhol erős lesz, nappal pedig maximum 15 fokig kúszik fel a hőmérő higanyszála. 


Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+9, +17 °C
Minimum:
+4, +11 °C

Hazánkban pénteken délelőtt kezdetben itt-ott rövid időre kisüthet a nap, de aztán mindenhol beborul az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag