Már nem halálos ítélet a rák

Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mennyire veszélyes betegség a rák, és tudjuk: kockázatát már az csökkentheti, ha egészségesen élünk. Az egyre hatékonyabb terápiák miatt kulcsfontosságúak a szűrővizsgálatok is, hiszen a kezelést ezeknek köszönhetően lehet a leghamarabb megkezdeni.

Világszerte egyre több figyelem irányul a daganatos betegségekre, azok kezelésére, megelőzésére. Nem véletlenül, hiszen például Európában minden negyedik haláleset valamilyen tumorra vezethető vissza. A legveszélyesebb a tüdőrák, amely az összes daganat okozta haláleset 30-35 százalékáért felelős. Így van ez annak ellenére, hogy ma már ismert: ezt a ráktípust az esetek 90 százalékában a dohányzás okozza. Elkerülése tehát igen egyszerű lehetne.

A tüdőrákról, tüneteiről és kezeléséről bővebben itt olvashat!

A megelőzés azért kulcsfontosságú, mert a rák sajnos az a kór, amire az emberiség aligha talál biztos gyógymódot. Heterogén betegségcsoportról van ugyanis szó, egyes típusainak kezelhetősége között hatalmas a különbség: például a gyerekkorileukémiatúlélési aránya ma már meghaladja a 80 százalékot, de ma már hasonlóan jól gyógyítható az emlőrák is. Viszont a helyzet nem mindenhol rózsás, például a kissejtes tüdőrákban szenvedőknek még a korszerű terápia mellett is csak 5-10 százalékos esélyük van arra, hogy túlélésük 5 évnél hosszabb legyen.

A rákos megbetegedések esetén nagyon fontosak a szűrővizsgálatok!

A rákos megbetegedések esetén nagyon fontosak a szűrővizsgálatok!



A gyógyulási esélyek szempontjából rengeteget számít, hogy a tumort mikor fedezik fel: például a korai stádiumban fölismert prosztatarák ma már nagy eséllyel gyógyítható. Azt, hogy a rákterápia mennyit fejlődött a közelmúltban, jól mutatja, hogy 2012-ben már 12 millió olyan beteg épült föl daganatos betegségből, akit korábban nem tudtak volna meggyógyítani. Ez a szám a négyszerese annak, amit 1971-ben mértek, és még a 2001-es adatokat is meghaladja 20 százalékkal.

A kezelés mellett a rák elleni küzdelem két legfontosabb eszköze a szűrés és az egészséges életmód. Az előbbi azért kulcsfontosságú, mert az általános szabály szerint a daganatok annál hatékonyabban kezelhetők, minél hamarabb fölfedezik őket. Azaz rengeteget számít, ha már a tünetek megjelenése előtt diagnosztizálják a kórt: ezt ma már megbízható szűrővizsgálatok segítik - az viszont, hogy ezekkel a beteg élnek-e vagy sem, továbbra is az ő felelősségük. Azt mindenesetre illik tudni, hogy a szűrések közül az 50 éven felettieknek már ajánlott a kolonoszkópia, a férfiaknak pedig emellett a prosztatarákszűrés is. Utóbbi különösen fontos, ebben az életkorban ugyanis már minden tizedék férfit érinthet ez a betegség. Ultrahangos emlővizsgálaton vagy mammográfián a nőknek 1-2 évente kellene átesniük, attól függően, mennyi idősek és milyen kockázati csoportba tartoznak. Ugyanez igaz a méhnyakrák-szűrésre, amit 21 éves kor felett 1-2 évente ajánlott elvégeztetni.

Fontos az is, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, hogy családjukban előfordult-e daganatos megbetegedés, ez ugyanis ráktípustól függően növelheti annak esélyét, hogy valaki szintén érintett legyen. Ilyen esetben indokolt a szűrővizsgálatokon való részvétel korábbi megkezdése. Tudni kell azt is, hogy a daganatos megbetegedések kockázatát csökkenti az egészséges életmód, a rendszeres testmozgás, a megfelelő táplálkozás, a sok zöldség és gyümölcs fogyasztása, azelhízáskerülése és a dohányzásról való leszokás. Ugyancsak hasznos a mértéktelen alkoholfogyasztás mellőzése és a megfelelő fényvédelem.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Miért hajlamosak hízásra a nők 40 felett?Változókor

Miért hajlamosak hízásra a nők 40 felett? A gyakran emlegetett változókor sok nőt aggodalommal tölt el. Az ekkor zajló hormonális átállás okozta testi és lelki tünetek - köztük a mérsékelt súlygyarapodás - azonban természetesnek számítanak, ám kis odafigyeléssel enyhíthetők, sőt elkerülhetők.

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait