Óriási küzdelem a szegedi általános iskolások között

A szegedi általános iskolásokra óriási küzdelem vár a tanévben. Egy különleges sportesemény-sorozatról számolt be a szeged.hir24.hu, amelyre bárki nevezhet.

Az általános iskolás gyermekek megmozgatása és a tömegsportélet felpezsdítése a célja annak a kezdeményezésnek, melynek két vezérszava az önkéntesség és a felajánlás - közölte Engi Gábor, a Vidáman Kft. cégvezetője. A Diadal versenysorozat civil kezdeményezés, tavaly ősz óta zajlik a szervezés - írja a Szeged24.
A diadalon induló iskolák 23 fős csapatot nevezhetnek, amely 20 diákból, 2 szülőből és 1 felkészítő tanárból áll majd. A legfiatalabb tanulók a negyedik osztályosok, akik már részt vehetnek a versenyeken, és minden évfolyamból 2-2 fiú és lány kerülhet a csapatba. Egy-egy versenyszámban 11 induló vesz majd részt csapatonként, vagyis egyszerre száztízen küzdenek majd egy feladat során.

A Diadal versenysorozat összesen öt fordulóból áll majd, decemberben a Jégpályán, februárban a Napfényfürdőben, áprilisban a Maty-éren, májusban pedig szintén a Sportcsarnokban rendezik meg a sportvetélkedőket. A szervezők a záró fordulót igyekeznek összekapcsolni a Szeged Napja rendezvénysorozattal, amikor a résztvevő csapatok felvonulnának a városban. A megmérettetésekre péntek délutánonként kerül sor, az első fordulóra október 19-én a Sportcsarnokban.

Két forduló között sem maradnak feladat nélkül a csapatok: a www.diadalter.hu oldalon kell majd bizonyítaniuk. A weboldalon folyamatosan nyomon lehet követni a verseny állását, szurkolni lehet az iskoláknak.

Májusban a győztes több ajándékban is részesül, de mindenekelőtt elhódítja a Diadal Pajzsot, amit Oláh Róbert iparművész készített. A pajzsot a győztes csapat egy évre kapja meg, utána átszáll a következő bajnokra. Az első helyezett csapat egy belföldi kirándulást is nyer, ahova a teljes 23 fős csapatot elviszik a szervezők.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt a ködfoltok feloszlanak, változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag