+16° - +38°
Nincs front

A súlyzózás meglepő hatása

HáziPatika

Növeli az izomtömeget növeli, csökkenti a sérülésveszélyt csökkenti, jótékony hatással van a csontokra, ráadásul pedig lelki egészséget is látványosan javíthatja, ha a testmozgást rendszeresen némi súlyzózással egészítjük ki.

Az erősítő edzések ugyanis kifejezetten hatásosak a depresszió leküzdésében - írja a hvg.hu.

Ír és svéd tudósok az edzések hatásait vizsgáló, több mint 30 korábbi kutatás eredményeit összegezték, a közel kétezer - különböző életkorú és nemű - résztvevő bevonásával készült tanulmányok pedig egyértelműen arra mutattak, hogy az erősítés, egyéb jótékony egészségügyi hatásai mellett, még akkor is jelentősen javította az illető hangulatát, ha az izomtömege nem is növekedett észrevehetően.

Az erősítő edzések kifejezetten hatásosak a depresszió leküzdésében
Az erősítő edzések kifejezetten hatásosak a depresszió leküzdésében

A vizsgálatok arra nem adtak választ, hogy miért van a súlyzózásnak vagy egyéb, izomerősítő gyakorlatoknak depressziócsökkentő hatása, a kutatók azonban azt feltételezik, hogy összefügghet azzal, hogy az emberek az edzésektől eleve jobb testi-lelki egészséget remélnek. Illetve azzal is, hogy az efféle testmozgásokat társas környezetben végezhetik, nem egyszer mások támogatásával, ami egyebek mellett jót tesz az önbizalmuknak is.


Korábbi tanulmányok már a futás, az úszás és a kerékpározás esetében is kimutattak hasonló hatást, míg a mostani, összefoglaló kutatást végzők tavaly kiemelték, hogy a súlyzózás hatékonyan csökkenti a szorongást. A további vizsgálatoknak arra kell majd választ adniuk, hogy pontosan mely mozgásformákból mennyit és milyen rendszerességgel érdemes végezni a kedélyállapot leghatékonyabb javítása érdekében. 

Sport mellett így kell enni - részletek!

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+24, +38 °C
Minimum:
+16, +21 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a napsütés mellett gomolyfelhők is lesznek az égen, néhol lehet zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag