+10° - +26°
Nincs front

Magyar felfedezés segíthet meddő párokon

A mesterséges megtermékenyítés gyakran jelent megoldást a meddőségi gondokkal küzdő párok számára, az eljárás sikeressége azonban közel sem garantált: ma minden harmadik kísérlet hozza meg csupán a várt eredményt. Ezen az arányon javíthat egy úttörő magyar felfedezés.

Egyelőre "ránézésre" döntenek

Pállinger Éva, a Semmelweis Egyetem immunológusa a HVG-nek adott interjúban elmondta, az emberi szervezet sejtjei folyamatosan kommunikálnak egymással. Kollégáival sikerült megfejteniük az embrió sejtjeinek üzenetét, ezáltal egyszerű és gyors eljárással képesek megállapítani, melyik embrió a legéletképesebb. A felfedezés révén jelentősen nőhet a mesterséges megtermékenyítések hatékonysága.

Magyar kutatók felfedezése segítheti a mesterséges megtermékenyítést
Magyar kutatók felfedezése segítheti a mesterséges megtermékenyítést

A kutatónő kifejtette: az eljárás során az anyai és apai sejtekből létrejött embriót öt nap múltán helyezik a méhbe. Hogy a meglévő embriók közül pontosan melyikeket választják ki erre a célra, jelenleg mikroszkópos vizsgálattal döntik el, amelynek során azt vizsgálják, hogy az adott embrió életben van-e, megfelelő-e az alakja, valamint hogy megfelelően osztódik-e. Annak érdekében, hogy fokozzák a terhesség létrejöttének esélyét, ma egynél több embriót szoktak beültetni, ami viszont könnyen ikerterhességhez vezethet, márpedig ez növeli a koraszülés kockázatát.

A Leigh-szindróma nevű mitokondriális betegség elkerülése érdekében háromszülős mesterséges megtermékenyítéssel jött világra egy gyermek tavaly. Részletek itt.

Új módszer a láthatáron

A kutatók az embrióknak átmeneti otthont nyújtó közeget, a sejttenyésztő folyadékot kezdték el vizsgálni. A kísérletek közben találtak rá az úgynevezett extracelluláris vezikulára, amely nem más, mint az embrió kommunikációs csomagja, amely szénhidrátokból, fehérjékből, zsírokból és nukleinsavakból áll. Statisztikai alapon arra is rájöttek, hogy a sikeresen beágyazódó embriók esetében sokkal kevesebb olyan hólyagocska fordult elő a folyadékban, amely nukleinsavat tartalmazott. Magyarán annak megállapítására, hogy melyik a legéletképesebb embrió a meglévő populációból, elegendő azt megnézni, hogy melyiknek van a legkevesebb nukleinsavtartalmú vezikulája.


Pálinger Éva rámutatott, hogy a vizsgálat könnyen és gyorsan elvégezhető, a mesterséges megtermékenyítések sikerességi rátáját pedig akár 50 százalékosra is emelheti alkalmazása. A módszer bevezetését már Pécsen és Budapesten is megkezdték, és szeretnék minél szélesebb körben megismertetni a hazai lombikbébiközpontokkal. Az eljárás végső jóváhagyása a Szülészeti- és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium feladata.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +26 °C
Minimum:
+10, +16 °C

Hazánkban kedden délelőtt fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de néhol még kisebb eső előfordul.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag