Különleges programok a budapesti fürdőkben

Többek közt kiállítások, légtornász bemutató és meseest is várja a látogatókat a budapesti fürdőkben a víz világnapján, március 22-én; a programok központja az idén 100 éves Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda.

Március 22-e a víz világnapja

Nagy baj van a vízzel

2018. március 21-én számoltunk be róla, hogy a Brazíliavárosban rendezett Víz Világfórum második napján Áder János köztársasági elnök felvetette, hogy a klímakatasztrófa már nem a jövő, hanem a jelen. A köztársasági elnök a Víz és finanszírozás című tematikus ülésen beszélt erről. Hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a fenyegető vízproblémák - a vízszennyezés, az elsivatagosodás, a tisztítatlan szennyvíz - miatt évente a világ szintjén 600 milliárd dollárt kellene költeni új technológiák bevezetésére.

A víz világnapja ráirányítja a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt., amely kitér arra is, hogy Budapest területén 118 fúrt kút, illetve természetes forrás található.

Budapesten a Szent Gellért Gyógyfürdő szecessziós épülete lesz a programok központja, amely idén ünnepli megnyitásának 100. évfordulóját. Az egész éves, születésnapi rendezvénysorozatot a víz világnapja nyitja.

A látogatók megismerkedhetnek a fürdő és a Danubius Hotel Gellért szálloda kulisszatitkaival, három alkalommal légtornász produkcióban gyönyörködhetnek akár a medence vízéből. Délután 5 órakor nyílik meg Radisics Milán nemzetközi hírű, többszörös díjnyertes fotóművész kiállítása 100 éves Gellért fürdő - Vízből levegőből címmel. A megnyitót a Keep Swinging Egyesület táncos bemutatója színesíti.

Széchenyi Gyógyfürdő, A víz világnapja víz Szent Gellért Gyógyfürdő Széchenyi Gyógyfürdő szennyezett víz vízhiány
A Széchenyi Gyógyfürdő is várja a látógatókat a víz világnapján

A Széchenyi Gyógyfürdő vezetéseit követően megtekinthető a Független Magyar Művészek Országos Szövetségének Táj legyen táj, tengertől tengerig című kollektív képzőművészeti tárlata is. Az este 7 órakor kezdődő, felnőtteknek szóló meseesten négy mesélő és egy énekes tiszteleg a víz előtt a világ minden tájáról érkező mesével, balladával.

A hagyományokhoz híven a történelmi fürdőkben idén is ingyenes vezetésekkel fogadják az érdeklődőket, akik részt vehetnek a látogatás utáni helyszíni "Víz-kvíz" játékban. A helyesen válaszolók fürdőzéshez kapcsolódó ajándékokat nyerhetnek. A fürdőkben a vezetett séták regisztrációhoz kötöttek.

Az ENSZ 1992-ben döntött a víz világnapja megtartásáról

A Földön több mint egymilliárd ember nem jut egészséges és elegendő ivóvízhez, 2025-ben pedig már az emberiség kétharmadát fenyegeti majd ez a veszély. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO becslése szerint a fejlődő országokban valamennyi betegség 80 százaléka és évente csaknem négymillió idő előtti halál a szennyezett vízre vagy a víz hiányára vezethető vissza.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
, °C
Minimum:
, °C

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag