Vonzóbbak leszünk a szarkalábaktól

Egy friss felmérésből kiderül, hogy a nőknek felesleges aggódniuk szarkalábaik miatt, mivel csupán vonzóbbnak és intelligensebbnek tűnnek tőlük.

Pszichológusok egy csoportja arra kért fel számos férfit is nőt, hogy mondják el a benyomásaikat olyan fényképekről, melyeken mosolygó emberek szerepeltek. Amint az a Journal of Nonverbal Behavior című lapban megjelent tanulmányból kiderül, a többség azokat a személyeket, akiknél nevetés közben ráncok jelentek meg a szemük sarkában, intelligensebbnek és vonzóbbnak tartották. Ugyanakkor, meglepő módon, azokat a személyeket, akinél nem csak a száj húzódott mosolyra, hanem a szemük is nevetett, nem tartották megbízhatóbbnak vagy szavahihetőbbnek, pedig az általános vélekedés szerint, az ilyen mosolygás őszintébb.
A belgiumi Leuven Egyetem kutatói hangsúlyozták, hogy vizsgálatukban ők elsősorban a mosolygás során a szem körül jelentkező szarkalábak megítélésére koncentráltak, így az eredmények azok számára, akiknél a szarkaláb már állandó "tartozék", nem feltétlenül biztatóak.

A vizsgálatot vezető Susanne Quadflieg hozzátette, kevés olyan érzelmi kifejezőeszköz van, amit akkora tudományos érdeklődés övez, mint a mosolygást, Naresh Joshi plasztikai sebész pedig arról számolt be, hogy számos páciense épp arra kéri, hogy a nevetéskor előbukkanó ráncait simítsa ki. Joshi ugyanakkor hozzátette, hogy ezt a kérést legtöbbször visszautasítja, mivel egy ilyen műtét után az illető arca teljesen kifejezéstelenné válna.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+13, +18 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a napsütést időnként felhők zavarják, de csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag