Ünnepi kézápolás fillérekből

HáziPatika

Az arc mellett a kéz van leginkább kitéve az időjárás viszontagságainak: a szélnek, a hidegnek, a napsütésnek, a fűtés szárító hatásának és a szmognak. Rászolgált a törődésre, és meghálálja, ha odafigyelünk rá: a kezeken látszik - avagy nem látszik - az öregedés először.

A kéz ápolása nemcsak a kézfej, hanem a kar és a könyök gondozását is jelenti, mert ezek a területek is gyakran szárazak, kérgesek. Egy alapos áztatás, majd a frottírkesztyűvel vagy puha körömkefével végzett dörzsölés segíthet a szárnyasok bőréhez hasonlatos kitüremkedések esetén. Ezután kenjük be az érintett területet bőrtápláló krémmel.

Fontos tudnivalók a kézápolásról

A könyök érdes, megvastagodott bőrén úgy segíthetünk, hogy kis tálkába étolajat teszünk, és 20 percig áztatjuk a bőrt. A másik házi lehetőség: búzakorpát kevés vízzel vagy tejjel keverjünk krémmé, és dörzsöljük át az érdes bőrt, majd krémezzük. Rendszeres ismétlés esetén garantált a siker.

8 jel, amellyel a köröm figyelmeztet a bajra

Ha egy laikus ránéz a körmünkre, legfeljebb annyit állapít meg, hogy le kéne vágni vagy meg kellene tisztítani. De egy szakorvos azonnal sok mindent kiolvas belőle a rossz táplálkozástól a stresszen át a veseproblémákig. Kattintson!

Fontos, hogy hidegben sose induljunk el otthonról nedves kézzel, a pórusok között megbúvó nedvesség ugyanis megfagyhat, ami roncsolja a bőrt. A kesztyű se legyen szűk, kicsi, hiszen a hidegben lassul a vérkeringés, és egy szűk kesztyűvel csak még jobban elszorítjuk az ereket. A gumikesztyű alatt mindig legyen száraz a kéz: például be is hintőporozhatjuk, hogy ne fülledjen be a kesztyűbe, mert az sem tesz jót!

A klór és az egyéb, tisztításkor hasznos vegyszerek, plusz a fűtés és a kinti hideg garantáltan kiszárítja a kéz amúgy igen vékony és érzékeny bőrét. Ezért ezt a bőrfelületet is rendszeresen hidratáljuk! Mindig legyen a táskában, a számítógép közelében, kezünk ügyében egy glicerintartalmú és nyugtató hatású (kamilla-, aloe vera-tartalmú) zsíros hidratáló kézkrém. Ezt olyan gyakran használhatjuk, amilyen gyakran csak szükségét érezzük.

Az arc mellett a kéz van leginkább kitéve az időjárás viszontagságainak - törődjünk vele!
Az arc mellett a kéz van leginkább kitéve az időjárás viszontagságainak - törődjünk vele!

Mindig szárazra kell törölni a kezet, mielőtt bekennénk, és hagyni kell időt a beszívódásra, mielőtt kilépünk a lakásból. A durva, száraz kézbőr elhalt hámsejtjeit érdemes eltávolítani, hogy selymes maradjon a kézfej - ehhez használható az arcradír is. Hetente egyszer érdemes félórát kézápolásra szánni, például olajos fürdőt készíteni. Az olíva és a citromlé keveréke felfrissíti és ápolja a kézbőrt, a nyers burgonya leve vízzel keverve pedig szintén nagyon hatásos, filléres hidratálószer.

Éjszakára érdemes bekenni a kezet kézkrémmel vagy szezámolajjal. Az eredmény különösen látványos, ha egy jól levegőző, vékony pamutkesztyűt is felhúzunk elalvás előtt. A váltakozó hideg-meleg kézfürdő és a kézkrémmel végzett masszírozás serkenti a vérkeringést és megszünteti a bőr vörösségét. 


A körmöket is megviseli mindaz, ami a kezet. Szárazságát, töredezését, amennyiben nem szervi okai vannak, főleg a mosó- és mosogatószerek szárító hatása okozza. A körmöket övező keskeny bőrszegély eltávolítása formásabbá teszi a körmöket, de ez a művelet utat nyithat a fertőzéseknek is. Inkább finoman toljuk vissza a felesleges bőrt a körömágy irányába. Töredezett körömre használjunk minden este tápláló krémet vagy körömolajat (lehet olíva is), és fogyasszunk sok zöldséget és gyümölcsöt, sörélesztőt, A-, C-, E-vitaminos táplálékkiegészítőket.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban szerdán délelőtt némi időre kisüthet a nap, de emellett többször befelhősödik az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag