Túl sok vizet iszunk?

A víz a fogyókúrával kapcsolatos szerepéről úgy vélekedik egy kutató, hogy önmagában a nagy mennyiségű vízfogyasztással még nem lehet testsúlycsökkenést elérni, ehhez kalóriaszegény étrendre is szükség van.

Az Australian and New Zealand Journal of Public Health vezércikkében Spero Tsindos, a La Trobe Egyetem szakértője azt állítja, szervezetünknek körülbelül két liter folyadékra, de nem kifejezetten vízre van szüksége.

Tsindos úgy véli, hogy a vízivás népszerűsítése mögött anyagi érdekek állnak, nem pedig egészségügyi megfontolások. "Harminc évvel ezelőtt még nem láthattunk műanyag palackokat, ma pedig már szinte divatkelléknek számítanak" - írja a szakértő. "Az azonnali kielégülés szimbólumaként a palack sikkessé vált." Tsindos a víz a fogyókúrával kapcsolatos szerepéről úgy vélekedik, hogy önmagában a nagy mennyiségű vízfogyasztással még nem lehet testsúlycsökkenést elérni, ehhez kalóriaszegény étrendre is szükség van.
"A kutatások azt mutatják, hogy az elfogyasztott élelmiszerek víztartalma nagyobb előnnyel jár a fogyással kapcsolatban, mint az ételek teljes mellőzése. Arról is fel kell világosítani az embereket, hogy a tea, a kávé és más italok is hozzájárulnak a folyadékigényhez, és koffeintartalmuk ellenére nem okoznak kiszáradást" - fejti ki cikkében Tsindos.

A szakértő szerint a folyadékegyensúly fenntartása érdekében tényleg kell vizet inni, de a friss gyümölcsökben és zöldségekben lévő folyadékot, és a gyümölcsleveket is számításba kell venni.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+15, +20 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt kezdetben erősebben, majd változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag