Lézerrel mérik a csontritkulást

Lézersugár használatával pontosabban megállapítható a csontritkulás mértéke a Finn Tudományos Akadémia kutatócsoportja szerint.

A kor előrehaladtával, kiváltképp a nőknél, az egyik leggyakoribb szűrővizsgálat a csontritkulás mértékének megállapítása, mert az idős emberek töréses baleseteinek megelőzéséhez a csontvázrendszer mésztartalmának megállapítása alapvetően fontos. Az eddig alkalmazott módszer drága és nem minden esetben megbízható, ezért a témával foglalkozó orvosok körében nagy érdeklődést keltett a Finn Tudományos Akadémia most nyilvánosságra hozott közleménye, mely új technikai megoldást ígér.
Az akadémia négyéves kutatási programjának egyik témája a csontritkulás mérésének kidolgozása. Finnországban az egészségügyi statisztika nyilvántartása szerint a csontritkulás évente mintegy 40.000 csonttörés bekövetkezésében játszik szerepet. A betegek elsősorban a korosodó emberek közül kerülnek ki, ellátásukra az egészségügyi költségvetésből több százmillió eurót kell évente kiadni.

Jussi Timonen és munkacsoportja évek óta foglalkozik a csontok vizsgálatának témájával. A világszerte használt röntgensugaras technika a csonttömeg becslésére alkalmas, ám nem ad felvilágosítást a csonttörés várható helyére vonatkozóan. A röntgenezésnek veszélyei is vannak, ráadásul költséges, ezért általános szűrővizsgálat céljára nem alkalmas. Az eljárás pontosságával kapcsolatban ugyancsak voltak kifogások.

Timonen professzor és csapata ultrahang használatával méri a csontsűrűséget. Elvileg az ultrahang sokkal költséghatékonyabb eljárás, mint a röntgen, ezért a gyors szűrővizsgálatra alkalmasabb. A gond az, hogy lényegesen érzékenyebb, ezért eddig a mérések nem voltak minden esetben megbízhatóak.

Új módszerük lényege a lézersugár használata. A vizsgált személy bőrére célzott lézer olyan ultrahang-pulzust kelt, amely eljut a csonthoz. Ezzel a technikával nem fordulhat elő, hogy a bőrrel érintkezve a műszer által adott kép pontatlan legyen. A lézer jól irányítható, ezáltal a kép pontos mérést tesz lehetővé.

Eddig az új módszert csak modellkísérletben használták. A kutatók most készülnek a klinikai vizsgálatokra és jelenleg a készülék részleteit teszik alkalmassá arra, hogy az elméleti háttér alapján emberen is megbízható méréseket végezzenek.
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +27 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a ködfoltok feloszlanak, gyengén felhős, napos idő lesz jellemző.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag