Az FSME-vírus okozta agyvelőgyulladás megelőzhető! (x)

A kullancsencephalitis elleni FSME-Immun védőoltás októberben és novemberben kedvezményes 6990 forint/adag ajánlott bruttó fogyasztói áron kapható.

A kullancsencephalitis - azaz a kullancs által okozott agyvelőgyulladás - Közép-Európában a legelterjedtebb és legveszélyesebb kullancsok által terjesztett vírusos megbetegedés, amelyet az FSME-vírus okoz.Az FSME-vírus legtöbbször a kullancsok nyálával kerül az emberi szervezetbe, és nagyjából a fertőzöttek 30 százalékánál okoz súlyos idegrendszeri tüneteket.2 A kétfázisú betegség első szakaszában jellemzően influenzaszerű panaszok, láz, izomfájdalom, gyengeség jelentkeznek, majd egy rövid láztalan időszakot követően alakulhat ki a vírusos agyvelőgyulladás, idegrendszeri tünetekkel, amely ritkán akár halálos kimenetelű is lehet.2

Az FSME-vírus által okozott agyvelőgyulladás sem vírus elleni gyógyszerrel, sem antibiotikummal nem gyógyítható, viszont védőoltás létezik ellene, amit akár 1 éves kortól is be lehet adatni. 1,2,3,4

Tekintettel arra, hogy az enyhe téli időjárás kedvez a kullancsok áttelelésének, nagyobb valószínűséggel találkozhatunk fertőzött kullanccsal is, így mindenképpen érdemes háziorvossal egyeztetni a védőoltásokkal kapcsolatban.

agyvelőgyulladás

Az FSME-vírus okozta agyvelőgyulladás tekintetében különös kockázatot jelenthetnek az olyan szabadidős tevékenységek, mint a természetjárás, kirándulás, kerti aktivitások, állatkert és vadaspark látogatás, kisállat simogatás vagy a játszótéren töltött idő. Sokszor sokkal közelebb élősködnek vérszívók, mint azt az emberek gondolják, akár a családi házak kertjeiben is megbújhatnak kullancsok. Emiatt a gyerekek esetében érdemes különös figyelmet fordítani a védelemre, hiszen mozgásterük közel van az aljnövényzethez (ahol a paraziták élnek). Emellett a betegség természetéből fakadóan veszélyeztetettek lehetnek a kismamák, az autoimmun betegségben szenvedők és az immunkezelésben részesülő betegek, az ő esetükben a betegség akár jóval súlyosabb lefolyású lehet, ezért fontos a megelőzés.5

Számos betegség sajnos nem megelőzhető, de szerencsére a kullancs által okozott agyvelőgyulladás igen. Óvja meg családját, és egyeztessen háziorvosával az FSME-Immun védőoltással kapcsolatban!

 

Referenciák:
1. D. Amicizia at al. Epidemiology of tick-borne encephalitis (TBE) in Europe and its prevention by available vaccines. Human Vaccines & Immunotherapeutics 9:5, 1163-1171; May 2013;  
2. Prof. Dr. Gerhard Dobler, Dr. Wilhelm Erber, Dr. Michael Bröker, Prof. Dr. Heinz-Josef Schmitt The TBE Book: 3rd Edition Chapter 5. TBE in adults               
3. FSME Immun felnőtteknek szuszpenziós injekció betegtájékoztató. A szöveg ellenőrzésének a dátuma: 2020. május https://www.ogyei.gov.hu/gyogyszeradatbazis&action=show_details&item=24353           
4. FSME IMMUN Junior betegtájékoztató. A szöveg ellenőrzésének dátuma 2020. május https://www.ogyei.gov.hu/gyogyszeradatbazis&action=show_details&item=22081
5. Prof. Dr. Gerhard Dobler, Dr. Wilhelm Erber, Dr. Michael Bröker, Prof. Dr. Heinz-Josef Schmitt The TBE Book: 3rd Edition Chapter 7. TBE in special situation

 

PP-FSM-HUN-0069                                                      
OGYÉI engedélyszám: OGYÉI/58408-2/2020                                                  
Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. 1123 Budapest, Alkotás u. 53. MOM Park, "A" épület Tel.: 06-1-488-3700, www. pfizer.hu                                                     
Szponzorált tartalom. A cikket a Pfizer Kft. támogatta                              
Anyaglezárás dátuma: 2020. október 01.

 

 

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban szombaton délelőtt borult lesz az ég, helyenként szitálás, ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag