Komoly baj lehet a kutyapusziból

HáziPatika

A kutyások imádják, ha négylábú pajtásuk végignyalja az arcukat, hiszen a szeretet e megnyilvánulása leveszi őket a lábukról. De a kutya csókja le is verheti őket a lábukról, ha nincs szerencséjük.

Az egészségügyi szakemberek, illetve bakteriológusok és virológusok szerint nem a legjobb ötlet a kutyákkal ennyire szoros érintkezést fenntartani, mert a kutyanyál könnyen bekerülhet a szájba, s a nyállal együtt sok minden bejuthat ezen a kapun a szervezetbe.
John Oxford, a londoni Queen Mary Egyetem virológia és a bakteriológia professzora felhívta a figyelmet, hogy a kutyák azzal töltik a fél életüket, hogy az orrukat szó szerint beleütik mindenbe, például felderítik más kutyák ürülékét, így a pofájuk és a szájuk mindenféle baktérium és vírus gyülekezőhelye.

A vérmérgezéshez vezető kórokozók szagának azonosítása révén az új "mesterséges orr" sok beteg életét megmentheti, és még az egészségügyi költségeket is csökkentheti. Részletek!

A kérdés, hogy okoz-e ez valamiféle problémát? Egy 70 éves brit nő példája arra vall, hogy jobb vigyázni. Az asszony egy olasz agár nyálával fertőződött meg olyan súlyosan, hogy az intenzív osztályon kötött ki, s több szervi elégtelenséggel is kezelni kellett. A baj akkor kezdődött, amikor a kutya megnyalta az arcát, s a nyálat elkente a kezével, mert egy rokonával telefonált, s nem volt más lehetősége a tisztálkodásra. Nem sokkal később rosszul lett, s ki is kellett hívnia a mentőket, akik eszméletlenül találtak rá az otthonában. A kórházba magához tért, és sokat javult az állapota. Más tünete nem is maradt, mint egy esti fejfájás.
A kutyapuszi szepszist is okozhat!

A kutyapuszi szepszist is okozhat!

Négy nap múlva azonban az állapota megint romlani kezdett. Zavartságot és fejfájást tapasztalt, hasmenése és magas láza volt, s a vesefunkciói is romlani kezdtek. Aztán leromlott a májfunkciója, végül légzési elégtelenség alakult ki. Az intenzív osztályra szállították, ahol kiderült, hogy súlyos szepszisben, vérmérgezésben szenved. Az asszonyt két hét intenzív kezelés után engedték haza.
Végül sikerült megállapítani, hogy a fertőzést a capnocytophaga canimorsus baktérium okozta, amely a kutya nyálában tenyészett a British Medical Journal beszámolója szerint. A kutyaharapásos eseteknél a fertőző ágens bekerülhet a vérbe, de ebben az esetben nem volt sérülés a betegen. Az orvosok az elmúlt 30 évben csak két kutyacsókos fertőzésről tudnak mindösszesen. Ugyanakkor, ha egy sebes felületet megnyal a kutya, vagy sérülést okozva harap, akkor az érzelmi motívumokat félretéve ("a saját kutyám nem fog megbetegíteni") orvoshoz kell fordulni.
A fertőzés kezdeti tünetei láz, hidegrázás, izzadás és elesettség, s a betegség gyors elhatalmasodása.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +15 °C
Minimum:
0, +5 °C

Hazánkban szombaton délelőtt változóan felhős lesz az ég, csapadék nem alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag